Sebességkorlátozás: Ukrajna tesz egy lépést Európa felé

A mostani 60 kilométer per óra helyett csak 50-nel lehet majd hajtani lakott területen is. A friss jogosítványosoknak különösen oda kell figyelniük jövő évtől a sebességhatárokra.

Az ukrán kormány határozatot hozott arról, hogy jövő évtől óránként 50 kilométerben maximálja a megengedett sebességet lakott területen. Most 60 kilométer per óra a legnagyobb megengedett sebesség lakott területen – derül ki az Urjadovij Kurjer című hivatalos közlönyből.

Az UNIAN ukrán hírügynökség hétfői beszámolója szerint a döntést a kormány november 10-i ülésén hozta. A határozatot azzal indokolták, hogy az európai országok nagy részében ennyi a megengedett maximális sebesség a települések határain belül, sőt bizonyos lakónegyedekben csak óránként 30 kilométer. A kormányhatározattal Ukrajna az európai normákhoz igyekszik igazodni.

A kormány egy másik határozatában azt a rendelkezést hozta, hogy a járművezetők első jogosítványukat csak két évre kapják meg. Ha ez idő alatt kettőnél többször nem mérik be őket óránként 70 kilométeres, vagy annál magasabb sebességgel, továbbra is vezethetnek autót. Ha kettőnél többször lebuknak, megvonják tőlük a vezetői engedélyt.

Ukrajnában napi átlagban kilencen halnak meg közlekedési balesetben, köztük egy gyermek. Az egészségügyi minisztérium adatai szerint egész Európában Ukrajnában hal meg a legtöbb ember a közutakon.

Az ukrán rendőrség statisztikája szerint 2017 első hat hónapjában több mint 76 ezer közúti baleset történt az országban, amelyekben 1337-en haltak meg, és körülbelül 15 ezren sérültek meg. A legtöbb baleset gyorshajtás miatt következett be.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171127_Sebessegkorlatozas_Ukrajna_tesz_egy_lepest_Europa_fele

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Oldalára burult egy kisbusz az M3-ason. Fedélzeti kamera rögzítette

    Oldalára burult egy kisbusz az M3-ason. Fedélzeti kamera rögzítette


  • G Mercivel még a kamiont is letúrta volna az ámokfutó sofőr

    G Mercivel még a kamiont is letúrta volna az ámokfutó sofőr


  • Komoly menetidő növekedésre számíthattok az M7-es budaörsi csomópontjánál

    Komoly menetidő növekedésre számíthattok az M7-es budaörsi csomópontjánál


  • Újabb részletek Sallai Nóra balesetéről

    Újabb részletek Sallai Nóra balesetéről


  • Élet-halál között van a 16 éves fiú, akit egy cserbenhagyó autós gázolt el Székesfehérváron

    Élet-halál között van a 16 éves fiú, akit egy cserbenhagyó autós gázolt el Székesfehérváron


  • Dr. Herpy: Reakció az Alsónémedi tragikus balesetre – Sallai Nóra színésznő hibás?

    Dr. Herpy: Reakció az Alsónémedi tragikus balesetre – Sallai Nóra színésznő hibás?


  • Egy elsőbbséget megkapó kutya jó okkal tartotta fel a forgalmat Marosvásárhelyen

    Egy elsőbbséget megkapó kutya jó okkal tartotta fel a forgalmat Marosvásárhelyen


  • Elvitte a kamerás autót, balesetet okozott vele, majd elsétált a helyszínről

    Elvitte a kamerás autót, balesetet okozott vele, majd elsétált a helyszínről


  • Évekre börtönbe kerülhet a sofőr, aki miatt Sallai Nóra színésznő és kisfia súlyos balesetet szenvedett

    Évekre börtönbe kerülhet a sofőr, aki miatt Sallai Nóra színésznő és kisfia súlyos balesetet szenvedett


  • Döbbenet, ahogy semmibe veszik az emberek a vasúti átjáró tilos jelzését

    Döbbenet, ahogy semmibe veszik az emberek a vasúti átjáró tilos jelzését


  • Lebüntetőfékezte a Daciat, a Golf sofőrje majdnem beleszállt, de hatalmasat mentett

    Lebüntetőfékezte a Daciat, a Golf sofőrje majdnem beleszállt, de hatalmasat mentett


  • Az első fékezés nélkül rohant neki az ütközéselnyelőnek, a második azt hitte, még befér

    Az első fékezés nélkül rohant neki az ütközéselnyelőnek, a második azt hitte, még befér


  • Meghalt Sallai Nóra balesetben megsérült kisfia

    Meghalt Sallai Nóra balesetben megsérült kisfia


  • Nagy sebességgel belerohant a BMW-s egy lassan haladó, araszoló autóba az M0-son

    Nagy sebességgel belerohant a BMW-s egy lassan haladó, araszoló autóba az M0-son


  • Szirénázó mentővel ütközött egy autó a XV. kerületben

    Szirénázó mentővel ütközött egy autó a XV. kerületben