Satufékezett, kiszállt, majd 7 autót feltartva elmagyarázta, hogy ne mutogassak

Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt Gödöllőn, a 3-as úton, 2024. 05. 19-én, 10:22 perckor.

„Gödöllőn, a 3-as út és az Ady Endre sétány kereszteződésétől indultam zöld jelzésre, ami után nem sokkal egy vélhetően fontos dolog miatt siető autóstársam kb. két autónyi helyen kivágott mögülem és elviharzott, miközben én már szerettem volna sávot váltani, látva, hogy az enyémből kanyarodósáv lesz.

Agresszív vezetési stílusáról egy bizonyos ujjam felmutatásával adtam félreérthetetlen véleményt (nem, nem a hüvelykujjam volt).

Önérzete felülírta a sietséget:

fontosabbnak tartotta ugyanis, hogy állóra fékezzen előttem, majd legalább hét autót feltartva kiszálljon és személyesen mondja el nekem párszor, nyomatékosan, hogy ne mutogassak.

Mivel ezúttal a mutatóujjammal folytattam a mutogatást a menetrögzítő kamerám irányába, és felemlegettem a rendőrséget, szerencsémre nem erősködött tovább és nem tett semmi meggondolatlant.”

– fűzte olvasónk a felvételhez.

Hirdetés

SATUFÉKEZETT, kiszállt, majd 7 AUTÓT FELTARTVA elmagyarázta, hogy ne mutogassak!

OLVASÓNKTÓL KAPOTT INFORMÁCIÓK: https://bpiautosok.hu/satufekezett-kiszallt-majd-7-autot-feltartva-elmagyarazta-hogy-ne-mutogassak WEBSHOPUNK: https://shop.bpiautosok.hu FŐ TÁMOGATÓNK, A NEXTBASE. Fedélzeti kameráikat keresd itt: https://autos-kamera.arukereso.hu/nextbase/?sgst=1 ÍGY KERÜLHETSZ TÁMOGATÓINK KÖZÉ: https://bpiautosok.hu/tamogatonk-a-te-ceged-jelenj-meg-nalunk-a-youtube-on-es-a-bpiautosok-hu-n/ ——————— TÁMOGATÓINK: https://www.barnadesign.eu – Barna Design Kft. – A kreatív ügynökség https://fellpack.hu – FELLPACK.HU – Csomagolóanyagok széles választéka raktárról – Zacskó, zsák, doboz, boríték, ragasztószalag és sok minden más https://autovignet.hu – Autópálya matrica vásárlás online https://gyertyakovacs.hu – A tortadíszek világa – Gyertyakovács Kft.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót

    Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót


  • Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik

    Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik


  • Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton

    Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton


  • 2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta

    2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta


  • Barátnőjéhez indult szilveszterezni – Halálos balesettel zárult 2024

    Barátnőjéhez indult szilveszterezni – Halálos balesettel zárult 2024


  • Autósokat riogat a heges arcú fantom. Életveszélyes trükkökkel próbálja megállítani a sofőröket

    Autósokat riogat a heges arcú fantom. Életveszélyes trükkökkel próbálja megállítani a sofőröket


  • Kétszer hatalmasat büntetőfékezett, de valamivel nagyon nem számolt. Instant karma…

    Kétszer hatalmasat büntetőfékezett, de valamivel nagyon nem számolt. Instant karma…


  • A Dunába hajtott egy autó vasárnap délután Dunaújvárosnál

    A Dunába hajtott egy autó vasárnap délután Dunaújvárosnál


  • Best of idióták! Szilveszteri különkiadás… BÚÉK :)

    Best of idióták! Szilveszteri különkiadás… BÚÉK 🙂


  • Hatalmas ütközés volt a 3. kerületben. Felvételt tettek közzé a mentésről

    Hatalmas ütközés volt a 3. kerületben. Felvételt tettek közzé a mentésről


  • Hatalmas baleset történt a Nagykörúton. Villamos ütközött személyautóval

    Hatalmas baleset történt a Nagykörúton. Villamos ütközött személyautóval


  • Gyorsvonat elé hajtott egy autó. Utasai súlyosan megsérültek

    Gyorsvonat elé hajtott egy autó. Utasai súlyosan megsérültek


  • Január 1-től még jobban szívhatják a fogukat az autósok

    Január 1-től még jobban szívhatják a fogukat az autósok


  • 2024 legnagyobb lebukásai! A fedélzeti kamera nem kegyelmezett idén sem. Rengeteg eljárás indult!

    2024 legnagyobb lebukásai! A fedélzeti kamera nem kegyelmezett idén sem. Rengeteg eljárás indult!


  • Karácsony előtti ámokfutás a traffipaxba Szolnokon. Drága év vége lesz ez neki valószínűleg

    Karácsony előtti ámokfutás a traffipaxba Szolnokon. Drága év vége lesz ez neki valószínűleg