Hirdetés

Gondolkodtató
Rollerezőkre vonatkozó szabályozást dolgozott ki a szlovák belügyminisztérium
Rollerezőkre vonatkozó szabályozást dolgozott ki a szlovák belügyminisztérium
Hirdetés

Decembertől büntethetik a rollerezőket – írja az ujszo.com

Sokan azt követelték, hogy tiltsák le őket a járdákról, erre végül nem került sor.

Hirdetés

Az utóbbi hónapokban hatalmas népszerűségre tettek szert a rollerek. Eladásuk éves szinten megsokszorozódott. Ahogy viszont nőtt a rollerezők száma, úgy bővült azok csoportja is, akik panaszkodtak rájuk, főként azokra, akik elektromos meghajtású rollereken száguldoznak.

A jelenleg hatályos jogszabályok ugyanis egyáltalán nem ismerik az elektromos roller fogalmát, így aki ezzel közlekedik, az gyakorlatilag gyalogosnak számít.

Mindezt annak ellenére, hogy egy-egy rollerrel a 20–25 km/órás sebességet is könnyedén elérhetik.

Ha pedig ilyen tempóban összeütköznek egy gyalogossal vagy egy gyermekkel, az már akár komoly sérülésekkel járó balesetet is okozhat.

Ennek a népszerű közlekedési eszköznek minimum egy ismert áldozata már van. A hónap elején Párizsban vesztette életét egy elektromos rollerrel közlekedő 25 éves férfi, amikor nem adott elsőbbséget egy teherautónak, s kihajtott elé. A férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba, a balesetet után néhány órával viszont meghalt. 

Maradnak a járdán 

Az egyre több száguldozó rollerező miatt is nehezedett nagy nyomás a belügyminisztériumra, hogy beiktassa a szlovákiai jogszabályokba a segédmotorral rendelkező rollert.

Az elkészült törvénymódosítás viszont sokaknak okozott csalódást, a minisztérium ugyanis nem tiltja le őket a járdáról, csupán előírja, hogy lassabban haladjanak. Például Párizsban, ahol a rollerezésnek már megvan az első áldozata, 135 eurós bírság jár a járdán való rollerezésért. 

Szlovákiában a kerékpározók szintjére kerülnek – a kerekezők is közlekedhetnek járdán, ám nem gyorsabban, mint az emberi séta tempója. „A rollerekkel való ütközések közlekedési balesetnek fognak számítani.

Hirdetés

Aki rolleren megszegi az előírásokat, az maximum 50 eurós helyszíni bírságra számíthat” – közölte lapunkkal a belügyminisztérium. A rollerezőkre viszont, ugyanúgy mint a kerékpározókra, vonatkozik majd az a szabályozás, mely szerint lakott területen vagy kerékpárúton 0,5 ezrelék véralkoholszinttel is rollerezhetnek. 

Ha a módosításokat a parlament is elfogadja, akkor december 1-től lépnek hatályba. 

Forrás: ujszo.com

MEGOSZTOM:

Tags :

Minket követhetsz 😉

Támogatóink

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Adatvédelmi beállítások