Robbanás történt egy budapesti társasházban. Egy ember meghalt

Nagypénteken, hajnali negyed ötkor érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy egy négyszintes társasházban robbanás történt Budapest tizenegyedik kerületében. Hat járművel húsz tűzoltó vonult a helyszínre – közölte a katasztrófavédelem.

A robbanás a Kruspér utcai társasház egyik harmadik emeleti, húsz négyzetméteres lakásában történt, és kidöntött egy falat. A tűz átterjedt a szomszédos lakásra is.
Mindkét lakás teljes terjedelmében égett.

Hirdetés

A tűzoltók az egyik lakásban a romok átkutatása közben egy mozgásában korlátozott idős nő holttestét találták meg. A tűzben két másik ember is megsérült, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították. Az oltás idejére ötven embernek kellett elhagynia a társasházat, számukra a katasztrófavédelem a Budapesti Közlekedési Központtól melegedőbuszt kért a helyszínre. Az épületet az áramszolgáltató, a két lakást a gázszolgáltató leválasztotta a hálózatról.

A társasházat statikus fogja megvizsgálni, hogy lakható maradt-e. A tűz keletkezési körülményeinek kivizsgálása érdekében tűzvizsgálat indult.

Újbuda polgármestere, László Imre közösségi oldalán további részleteket osztott meg a tragédiáról:

A polgármester az esetről a kerület rendőr főkapitányával egyeztetett, majd a helyszínre sietett. Mint írta, a robbanás a Kruspér utca 6-8. számú társasházban egyik harmadik emeleti lakásában történt hajnali negyed ötkor.

Az oltás idejére ötven embernek kellett elhagynia a társasházat, számukra a Budapesti Közlekedési Központ melegedőbuszt biztosított, kaptak ivóvizet és élelmiszert. A helyszínen beszéltem az érintettekkel és biztosítottam őket, hogy minden szükséges dologban számíthatnak az önkormányzat segítségére. Jelenleg az a feladatunk, hogy elhelyezzük azokat, akik egyelőre nem költözhetnek vissza a lakásaikba, és más módon nem tudják megoldani a lakhatást

– olvasható László Imre posztjában, melyben felvételeket is közzétett a robbanás helyszínéről.

Hirdetés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Szemben hajtott a forgalommal az M3-ason. Frontálisan karambol lett a vége

    Szemben hajtott a forgalommal az M3-ason. Frontálisan karambol lett a vége


  • Elhagyhatta a kórházat a tragikus balesetben megsérült Sallai Nóra

    Elhagyhatta a kórházat a tragikus balesetben megsérült Sallai Nóra


  • Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg

    Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg


  • Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót

    Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót


  • Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik

    Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik


  • Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton

    Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton


  • 2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta

    2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta


  • Barátnőjéhez indult szilveszterezni – Halálos balesettel zárult 2024

    Barátnőjéhez indult szilveszterezni – Halálos balesettel zárult 2024


  • Autósokat riogat a heges arcú fantom. Életveszélyes trükkökkel próbálja megállítani a sofőröket

    Autósokat riogat a heges arcú fantom. Életveszélyes trükkökkel próbálja megállítani a sofőröket


  • Kétszer hatalmasat büntetőfékezett, de valamivel nagyon nem számolt. Instant karma…

    Kétszer hatalmasat büntetőfékezett, de valamivel nagyon nem számolt. Instant karma…


  • A Dunába hajtott egy autó vasárnap délután Dunaújvárosnál

    A Dunába hajtott egy autó vasárnap délután Dunaújvárosnál


  • Best of idióták! Szilveszteri különkiadás… BÚÉK :)

    Best of idióták! Szilveszteri különkiadás… BÚÉK 🙂


  • Hatalmas ütközés volt a 3. kerületben. Felvételt tettek közzé a mentésről

    Hatalmas ütközés volt a 3. kerületben. Felvételt tettek közzé a mentésről


  • Hatalmas baleset történt a Nagykörúton. Villamos ütközött személyautóval

    Hatalmas baleset történt a Nagykörúton. Villamos ütközött személyautóval


  • Gyorsvonat elé hajtott egy autó. Utasai súlyosan megsérültek

    Gyorsvonat elé hajtott egy autó. Utasai súlyosan megsérültek