Részegen ment ittassága miatti tárgyalására egy ceglédi férfi, a bíróság elküldte, erre részegen kocsiba ült, de elkapták

A ceglédi ügyészség tárgyalta a gyorsított eljárásban azt az eseten, amelyben egy helyi férfi részegen jelent meg a bírósági tárgyaláson, majd fél órával később ittas járművezetés miatt vette őrizetbe a rendőrség.

A bűnügy gyanúsítottjával szemben ittas járművezetés miatt indult büntetőeljárás, amely eredményeként az ügyészség, bíróság elé állította. A gyanúsított járásbíróságon azonban részegen jelent meg. A járásbíróság ezért járőrt hívott, aki légalkohol-mérő készülékkel megállapította, hogy a férfi valóban ivott. Emiatt a bíróság a gyanúsítottat elbocsátotta a tárgyalásról.

A férfi a bíróság épületéből elment, azonban fél órával később már ismét gépkocsijával közlekedett Cegléden, viszont elkapták. Az ellenőrzést végző rendőrök észlelték ittasságát, ezért előállították a rendőrkapitányságra, majd ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt őrizetbe vették.

A bíróság mindkét bűncselekményt elbírálva 6 hónap 3 évre felfüggesztett fogházbüntetésre és 336 000 forint pénzbüntetésre, valamint 3 év járművezetéstől eltiltásra ítélte a vádlottat. Az ítélet jogerős – írta az ugyeszseg.hu.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171031_Reszegen_ment_ittassaga_miatti_targyalasara_egy_cegledi_ferfi_a_birosag_elkuldte_erre_reszegen_kocsiba_ult_es_elkaptak
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Falnak ütközött, majd kiégett egy Tesla Cybertruck. Három ember meghalt egy megsérült

    Falnak ütközött, majd kiégett egy Tesla Cybertruck. Három ember meghalt egy megsérült


  • Gázt szállító teherautónak ütközött egy furgon

    Gázt szállító teherautónak ütközött egy furgon


  • Sebességmérést jelenteni nem lehet többi a Google Térképen

    Sebességmérést jelenteni nem lehet többi a Google Térképen


  • Már biztos: Megszűnik a zöld rendszámos autók ingyenes parkolása Budapesten

    Már biztos: Megszűnik a zöld rendszámos autók ingyenes parkolása Budapesten


  • Szándékosan elgázolta a futárt a Mercedes sofőrje, majd dulakodni kezdtek a 9. kerületben

    Szándékosan elgázolta a futárt a Mercedes sofőrje, majd dulakodni kezdtek a 9. kerületben


  • Kamion gázolt halálra egy bajbajutott autóst az M6-oson

    Kamion gázolt halálra egy bajbajutott autóst az M6-oson


  • Drámai fotók érkeztek a Komáromnál, vonatok által kettészakított autóról

    Drámai fotók érkeztek a Komáromnál, vonatok által kettészakított autóról


  • Megállította a forgalmat egy BMW-s Budakalászon, mert sietett

    Megállította a forgalmat egy BMW-s Budakalászon, mert sietett


  • 35 kilós acél elemet hagyott el valaki az M5-ön. Elemek törtek , felnik nullázódtak, futóművek sérültek több autón

    35 kilós acél elemet hagyott el valaki az M5-ön. Elemek törtek , felnik nullázódtak, futóművek sérültek több autón


  • 80-nal száguldott egy rolleres a Váci úton

    80-nal száguldott egy rolleres a Váci úton


  • Hatalmas balesetet rögzített egy kamera. Szalagkorlátnak rohant, majd felborult egy autó

    Hatalmas balesetet rögzített egy kamera. Szalagkorlátnak rohant, majd felborult egy autó


  • Törtek az autók a Váci úton. Nem működött a jelzőlámpa

    Törtek az autók a Váci úton. Nem működött a jelzőlámpa


  • Nem tudott megállni a villamos, telibe verte a Mercedest

    Nem tudott megállni a villamos, telibe verte a Mercedest


  • A hóban, az M1-es leállósávjában cserélte télire a nyári gumikat

    A hóban, az M1-es leállósávjában cserélte télire a nyári gumikat


  • Óriás tahót rögzített egy fedélzeti kamera Budakalászon

    Óriás tahót rögzített egy fedélzeti kamera Budakalászon