Részegen halálra gázolta K. Boglárkát a villamosmegállóban. Ítélet született az olasz férfi ügyében

Jogerősen öt év börtönre ítélte a Fővárosi Törvényszék azt az olasz férfit, aki tavaly február 19-én hajnalban a József körúton ittasan halálra gázolta a 23 éves K. Boglárkát a József körúti villamosmegállóban.

KAPCSOLÓDÓ:

Segíteni sem ment oda a lányhoz, akit ittasan gázolt halálra. Elaludt a volánnál

A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a férfit ittas állapotban elkövetett, halált okozó járművezetés miatt ítélték el, és végleg eltiltották a közúti járművezetéstől. Az elsőfokú bíróság döntését a törvényszék csak járulékos kérdésekben változtatta meg, így például pontosította a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját.

Az ítélet szerint a férfi tavaly februárban ittasan, a megengedett sebességet túllépve autózott a József körúton a Blaha Lujza tér felé. Ittassága miatt elaludt és nekiütközött az út bal oldalán lévő villamosmegálló járdaszigetének, utasvárójának és a fiatal nőnek.

A villamosmegállóban várakozó K. Boglárka olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Az olasz férfi már az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.

Hirdetés

A bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy az olasz sofőr beismerte, megbánta a tettét, és hogy idős, beteg hozzátartozójáról is gondoskodnia kell. Súlyosító körülményként vették figyelembe, hogy a bűncselekményt közepes mértékű alkohol befolyásoltság alatt követte el. Az olasz férfi tudomásul vette az elsőfokú ítéletet, de az ügyész súlyosításért a védője pedig enyhítésért fellebbezett.

A törvényszék most megállapította, hogy a kerületi bíróság az eljárási szabályoknak megfelelő, törvényes ítéletet hozott, a bűncselekményt helyesen minősítette.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Leugratott az emeletről, miután több autónak nekiment egy elszabadult Tesla Model S

    Leugratott az emeletről, miután több autónak nekiment egy elszabadult Tesla Model S


  • Porsche csapódott egy családi házba Izsákon

    Porsche csapódott egy családi házba Izsákon


  • Hatalmas balesetet rögzített a kamera az M0-son

    Hatalmas balesetet rögzített a kamera az M0-son


  • Egy rénszarvasok vontatta fogat borult árokba az M6-os autópályán Mikulás napján

    Egy rénszarvasok vontatta fogat borult árokba az M6-os autópályán Mikulás napján


  • Brutális éves parkolási engedély árakat hozott a Mikulás bizonyos ingatlanok esetében a 13. kerületben

    Brutális éves parkolási engedély árakat hozott a Mikulás bizonyos ingatlanok esetében a 13. kerületben


  • Elvették a jogosítványát, majd kettévágta a Suzukiját, aztán a vastelepre indult vele, hogy leadja

    Elvették a jogosítványát, majd kettévágta a Suzukiját, aztán a vastelepre indult vele, hogy leadja


  • Elfogadták: A külföldön elvett engedélyt itthonra is bevonják

    Elfogadták: A külföldön elvett engedélyt itthonra is bevonják


  • Autó elé zuhant egy gyalogos. Az Árpád hídról esett le

    Autó elé zuhant egy gyalogos. Az Árpád hídról esett le


  • Hagyták futni a rendőrök a „betörőt”, pedig egy fontos kérdés nem tisztázódott

    Hagyták futni a rendőrök a „betörőt”, pedig egy fontos kérdés nem tisztázódott


  • Láncfűrészt dobott ki az autóból az őt üldöző rendőrökre

    Láncfűrészt dobott ki az autóból az őt üldöző rendőrökre


  • Részegen, szándékosan gázolta el párját. Zokogva beszélt az ítélethozatal előtt

    Részegen, szándékosan gázolta el párját. Zokogva beszélt az ítélethozatal előtt


  • Dömsödi Gábort majdnem képen vágták az autójában. A kilincset és a tükröt akarta egy férfi letörni, végül mást talált ki

    Dömsödi Gábort majdnem képen vágták az autójában. A kilincset és a tükröt akarta egy férfi letörni, végül mást talált ki


  • Nem zavarta a felnin csúszó utánfutó, de sok minden más sem

    Nem zavarta a felnin csúszó utánfutó, de sok minden más sem


  • Részegen, jogsi nélkül, frissen vett kocsijával, hat utassal csapódott árokba

    Részegen, jogsi nélkül, frissen vett kocsijával, hat utassal csapódott árokba


  • Villogott, rohant, majd balesetet okozott a Honda sofőrje a 4-es főúton

    Villogott, rohant, majd balesetet okozott a Honda sofőrje a 4-es főúton