Részegen, engedély nélkül, eltiltás hatálya alatt vezetett és még körözték is

A készenléti rendőrök két ittas sofőrt fogtak el, akik közül az egyik engedély nélkül, eltiltás hatálya alatt vezetett és egy körözés is érvényben volt ellene. Az egyik jármű utasát szintén körözték, őt is elfogták.

A Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság győri osztályának járőrei január 11-én este az 1-es főút 100-as kilométerszelvényénél ellenőriztek egy Hyundait és az általa vontatott Citroen személygépkocsit.

Az ellenőrzés során a rendőrök az 53 éves és a 30 éves sofőrökkel szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely mindkettőnél pozitív értéket jelzett. A járőrök megállapították, hogy a vontatott jármű sofőrje soha nem is rendelkezett vezetői engedéllyel, a Győri Járásbíróság és a Győri Rendőrkapitányság eltiltotta a járművezetéstől, valamint a Tatabányai Járásbíróság a körözését rendelte el.

Hirdetés

A Citroen utasa, egy 28 éves férfi ellen pedig a Nagykátai Járásbíróság adott ki körözést.

A készenléti rendőrök mindhárom férfit elfogták és előállították a Komáromi Rendőrkapitányságra.

A helyi rendőrök őrizetbe vették a két körözöttet, majd átszállították őket a büntetés-végrehajtási intézetbe. A 30 éves ácsi lakos ellen járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség miatt, az 53 éves budapesti lakos ellen pedig járművezetés ittas állapotban bűncselekmény miatt indult eljárás a Komáromi Rendőrkapitányságon.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt

    Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt


  • Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett

    Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett


  • Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra

    Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra


  • Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani

    Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani


  • Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!

    Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!


  • Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett

    Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett


  • A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba

    A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba


  • Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett

    Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett


  • Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle

    Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle


  • Kötelező, új készülék jöhet az autókba

    Kötelező, új készülék jöhet az autókba


  • 750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon

    750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon


  • Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán

    Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán


  • A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek

    A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek


  • Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki

    Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki


  • Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?

    Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?