VIDEÓ: Rendőrt és egy polgárőrt sodort el autójával a fiatal férfi egy újpesti benzinkúton

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította azt a húszas évei végén járó férfit, aki autójával elsodort egy rendőrt és egy polgárőrt. A nógrádi férfi két éve nem rendelkezett érvényes vezetői engedéllyel.

Hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntettének elkövetése miatt bíróság elé állították azt a férfit, aki egy rendőrt és egy polgárőrt sodort el autójával. A két férfi a földre esett és nyolc napon belüli sérüléseket szenvedett – írja az ügyészség.

A húszas évei végén járó férfi közel két éve nem rendelkezett érvényes vezetői engedéllyel, ennek ellenére szeptember 19-én este egy kölcsönautóval a nógrádi otthonából Budapestre tartott két utasával.

Másnap kora hajnalban megállt egy újpesti benzinkúton, ahol egy polgárőr és egy rendőr intézkedést kezdeményezett vele szemben. A rendőr személyazonosságának igazolására és a jármű forgalmi okmányainak átadására szólította fel a férfit, aki az iratokat nem adta át, majd közölte, hogy a járművet nem ő vezette.

Amikor a férfi észlelte, hogy a rendőrt nem győzte meg, beindította az autót és nagy sebességgel elhajtott, miközben elsodorta a rendőrt és a polgárőrt, akik ennek következtében a földre estek és nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

Biztonsági kamera is rögzítette az esetet.

Hirdetés
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Hajtóvadászatot indított a rendőrség: Halálra gázolta a nőt, majd elhajtott

    Hajtóvadászatot indított a rendőrség: Halálra gázolta a nőt, majd elhajtott


  • Meglökte a furgonos a kisteherautót, ami a kamionba csapódott az M7-esen

    Meglökte a furgonos a kisteherautót, ami a kamionba csapódott az M7-esen


  • Driftelni próbált a BMW-s, csúnyán összetörte autóját a 3-as főúton

    Driftelni próbált a BMW-s, csúnyán összetörte autóját a 3-as főúton


  • Traktorral gázolta halálra a feleségét

    Traktorral gázolta halálra a feleségét


  • Ötéves kislány gurult ki az útra a 16. kerületben. Elgázolták

    Ötéves kislány gurult ki az útra a 16. kerületben. Elgázolták


  • A BMW-s bemutatta, hogy hogyan gázolj el zebrán gyalogost a legnagyobb eséllyel

    A BMW-s bemutatta, hogy hogyan gázolj el zebrán gyalogost a legnagyobb eséllyel


  • Versenyeztek, defektet kapott, hatalmas sebességgel csapódott egy ház elé

    Versenyeztek, defektet kapott, hatalmas sebességgel csapódott egy ház elé


  • FOTÓK: 19 ember sérült meg a debreceni buszbalesetben

    FOTÓK: 19 ember sérült meg a debreceni buszbalesetben


  • Nem hittek a szemüknek a rendőrök Bánkon! Volt baj a kocsival, de a benne utazókkal is…

    Nem hittek a szemüknek a rendőrök Bánkon! Volt baj a kocsival, de a benne utazókkal is…


  • Újabb eset: Ezúttal a siófoki pályaudvarra hajtott be egy autós a síneken. Múlt héten Érdligeten történt hasonló

    Újabb eset: Ezúttal a siófoki pályaudvarra hajtott be egy autós a síneken. Múlt héten Érdligeten történt hasonló


  • Két rendőrt majdnem halálra gázolt,  több autót is összetört Tapolcán. Ítélet született első fokon

    Két rendőrt majdnem halálra gázolt, több autót is összetört Tapolcán. Ítélet született első fokon


  • Falnak ütközött, majd kiégett egy Tesla Cybertruck. Három ember meghalt egy megsérült

    Falnak ütközött, majd kiégett egy Tesla Cybertruck. Három ember meghalt egy megsérült


  • Gázt szállító teherautónak ütközött egy furgon

    Gázt szállító teherautónak ütközött egy furgon


  • Sebességmérést jelenteni nem lehet többi a Google Térképen

    Sebességmérést jelenteni nem lehet többi a Google Térképen


  • Már biztos: Megszűnik a zöld rendszámos autók ingyenes parkolása Budapesten

    Már biztos: Megszűnik a zöld rendszámos autók ingyenes parkolása Budapesten