Próbakörre vitte volna a megjavított autót, de inkább fizetés nélkül távozott vele a műhelyből

A vád szerint a gyáli cégvezető férfi 2023 márciusában egy internetes portálon meglátta a tiszakécskei cég – a sértett – gépjárműmotor hirdetését.

A férfi felvette a kapcsolatot a hirdetővel, közölve vele, hogy a motorral azonos márkájú járművében motorcserét kell végrehajtani. Egyúttal teljes szervizelést is kért, ami többek között magában foglalta a vezérműlánc, olajszivattyú és 4 darab injektor cseréjét. A vádlott ezen felül az autó műszaki vizsgáztatását is megrendelte annak ellenére, hogy a kialkudott vállalkozói díj megfizetése már ekkor sem állt szándékában.

A sértett elvállalta a munkák elvégzését, és 2023. június 19-én a telephelyén átvette az autót a vádlottól. Ennek során műszaki lapot állított ki, amelyen rögzítette a jármű hibáit, a szükséges alkatrészeket és munkaórákat, továbbá a mintegy 1,6 millió forint végösszegű díjat. Egy hét múlva, az autószerelő műhely sikeres műszaki vizsgáról szóló értesítésére a vádlott megjelent a telephelyen, hogy átvegye az autót.

A számla kiegyenlítése előtt jelezte, hogy szeretné a megjavított járművet kipróbálni és egy próbakörre elvinni. Miután a sértettnek nem volt ez ellen kifogása, a vádlott elhajtott az udvarból és oda – bár a jármű papírjai a szerelést végző sértettnél maradtak – nem tért vissza, a számlát sem fizette ki és elérhetetlenné vált.

Hirdetés

Az autószerelő műhely vezetője a nyomozás során a kára megtérítése érdekében polgári jogi igényt jelentett be.

Az ügyészség a férfit csalás bűntettével vádolja és ezért vele szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy a bíróság a csalással okozott kár megfizetésére is kötelezze. – közölte az Ügyészség

Borítókép: illusztráció
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW

    Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW


  • Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben

    Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben


  • A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég

    A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég


  • Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát

    Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát


  • A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt

    A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt


  • Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek

    Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek


  • Kb. 5,5 millió forintos bírságot fizethet, mert gumit füstölt és porfelhőt vert fel autójával

    Kb. 5,5 millió forintos bírságot fizethet, mert gumit füstölt és porfelhőt vert fel autójával


  • Súlyos baleset történt az M1-esen. Kamionba hajtott egy kisbusz

    Súlyos baleset történt az M1-esen. Kamionba hajtott egy kisbusz


  • „A tapolcai driftelő ártatlanokat tarolt le” címmel kaptuk a felvételt

    „A tapolcai driftelő ártatlanokat tarolt le” címmel kaptuk a felvételt


  • Börtönbe megy a buszt is megállító, közlekedési táblával hadonászó férfi

    Börtönbe megy a buszt is megállító, közlekedési táblával hadonászó férfi


  • Kipattantak a luxus Merciből, majd jött a meglepetés

    Kipattantak a luxus Merciből, majd jött a meglepetés


  • Egy munkába igyekvő rendőr csapódott az út közepén veszteglő kamionnak

    Egy munkába igyekvő rendőr csapódott az út közepén veszteglő kamionnak


  • Zebrán gázolta halálra a 21 éves fiatalt egy sofőr Balatonszárszón

    Zebrán gázolta halálra a 21 éves fiatalt egy sofőr Balatonszárszón


  • Letarolt egy oszlopot és több fát, majd a járdán állt meg a busz Kispesten. Két autóval ütközött

    Letarolt egy oszlopot és több fát, majd a járdán állt meg a busz Kispesten. Két autóval ütközött


  • Elképesztő jelenet a 3-as főúton: Nem tudta befejezni az előzést egy Opel Corsa

    Elképesztő jelenet a 3-as főúton: Nem tudta befejezni az előzést egy Opel Corsa