Hirdetés

Hírek
Perelni lehet hamarosan a KRESZ-táblákat
Perelni lehet hamarosan a KRESZ-táblákat
Hirdetés

Eddig nem lehetett megkérdőjelezni egy közlekedési tábla jogosságát, legalábbis közigazgatási úton. Az új szabályozásnak köszönhetően, ha valakinek nem tetszik egy tábla, kifogást emelhet.

2018. január elsején hatályba lép a nemrégiben elfogadott közigazgatási perrendtartás, amelynek kapcsán a Magyar Idők készített interjút a Kúria közigazgatási kollégiumának vezetőjével, amiből most a közlekedési hatóságok intézkedéseire vonatkozó részt emeltük ki.

Eddig nem lehetett ugyanis megtámadni a bíróságon például azt, hogy milyen KRESZ-táblát helyeznek el az utak mentén. Az indok az volt, hogy a tábla felszerelése közútkezelői, önkormányzati feladat, külön határozatot nem hoznak róla.

Kalas Tibor, a Kúria közigazgatási kollégiumának vezetője mindehhez hozzátette: „Valljuk be, lehetnek olyan esetek, amikor egy utca életét alapvetően meghatározza a KRESZ-tábla. Nem közömbös például, hogy az utca egyirányú-e, tilos-e az ott parkolás vagy a behajtás. 2018-tól ez a témakör is vitatható lesz a bíróságon.”

Ennek fényében rengeteg KRESZ-tábla kihelyezésének jogszerűsége kerülhet bíróság elé, ilyen például a Lehel-csarnoknál lévő tábla is, amelyre hivatkozva régóta zajlik az 50 ezres csekkek postázása.

Forrás: http://www.hvg.hu/cegauto/20170422_Perelni_lehet_a_KRESZtablakat


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés