Péntek délutántól szabad a Lánchíd a buszok, a taxik és a kerékpárosok számára!

Facebook oldalán jelentette be Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere, hogy december 16-án, pénteken délutántól újra átadják a Lánchidat a közlekedők egy részének. Az ideiglenes forgalmi rend szerint a BKK járatai, a taxik, a kerékpárral, a motorkerékpárral és a segédmotoros kerékpárral közlekedők vehetik birtokukba a hidat.

Az egyéni gépjárművel közlekedők nem mehetnek a hídra, őket a behajtani tilos tábla figyelmezteti erre – közölte a BKK.

Az útpálya tehát készen áll az ideiglenes forgalmi rendben meghatározott járművek biztonságos fogadására.  A híd végleges forgalmi rendjéről 2023 nyarán születik majd döntés, a budapestiek véleményének kikérésével.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az még nem dőlt el, hogy a jövőben az egyéni gépjárművel közlekedők előtt megnyílik-e a híd.

„A felújítás eddig eltelt másfél évében a város forgalma hozzászokott ahhoz, hogy nélkülöznie kell a Lánchidat, a szomszédos hidak forgalma alig észrevehető mértékben változott. Továbbá a közösségi gyűlésen a forgalmi adatok bemutatása után, szakértőkkel való konzultációkat követően a részt vevő budapestiek több mint kétharmada a jobb levegőjű, élhetőbb város és a közlekedésbiztonság érdekében azt kérte,

hogy a Lánchídon a közösségi közlekedés mellett a taxik, a kerékpárosok és a gyalogosok közlekedhessenek”

– Közölte egy korábbi posztjában a főpolgármester.

Forrás és borítókép: BKK

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Hatalmas csőtörés történt Budapesten. Az utcákat is elárasztotta a víz

    Hatalmas csőtörés történt Budapesten. Az utcákat is elárasztotta a víz


  • Lezuhant az útról, szörnyethalt a vétlen sofőr

    Lezuhant az útról, szörnyethalt a vétlen sofőr


  • Olvasónk is gyorshajtott, a közutas sem volt túl óvatos, centiken múlt a baleset

    Olvasónk is gyorshajtott, a közutas sem volt túl óvatos, centiken múlt a baleset


  • Villamosmegállóba csapódott a Margit hídon egy autó

    Villamosmegállóba csapódott a Margit hídon egy autó


  • Rendőrt előzött, 100-zal többel ment, mint ahogy szabadott volna

    Rendőrt előzött, 100-zal többel ment, mint ahogy szabadott volna


  • Sietett, aztán nagyon ráért maga mögött mindenkit szívatni az M7-esen

    Sietett, aztán nagyon ráért maga mögött mindenkit szívatni az M7-esen


  • Több autónak is nekicsapódott. Rosszul lett a sofőr

    Több autónak is nekicsapódott. Rosszul lett a sofőr


  • Nem volt jó a káposzta, a 112-t hívta

    Nem volt jó a káposzta, a 112-t hívta


  • Frontálisan ütközött egy kamionnal. Átment a szembe sávba

    Frontálisan ütközött egy kamionnal. Átment a szembe sávba


  • Biztosítási csalás: Medvének öltözött emberek rongálták meg az autókat

    Biztosítási csalás: Medvének öltözött emberek rongálták meg az autókat


  • Eladta, de nem tudta elengedni, ezért visszalopta az autót

    Eladta, de nem tudta elengedni, ezért visszalopta az autót


  • Hatalmas tűz van a Soroksári úton

    Hatalmas tűz van a Soroksári úton


  • Így okozhatsz halálos, frontális ütközést egy elbénázott sávváltással

    Így okozhatsz halálos, frontális ütközést egy elbénázott sávváltással


  • Hazavitték az elgázolt nőt, majd visszavitték a baleset helyszínére

    Hazavitték az elgázolt nőt, majd visszavitték a baleset helyszínére


  • Zebrán át tolta a kisgyermek a biciklit, halálra gázolta a teherautó sofőrje. Ítélet született

    Zebrán át tolta a kisgyermek a biciklit, halálra gázolta a teherautó sofőrje. Ítélet született