Hirdetés

 
Parkolóhelyek megszűnése, néhol a forgalom irányának változtatása – Módosul Belső-Erzsébetváros forgalmi rendje
Parkolóhelyek megszűnése, néhol a forgalom irányának változtatása – Módosul Belső-Erzsébetváros forgalmi rendje
Hirdetés

A Fővárosi Önkormányzat Belső-Erzsébetvárosban a Budapesti Közlekedési Központ, valamint a VI. és a VII. kerületi önkormányzatok közreműködésével augusztusban ideiglenes forgalmi rendet vezet be a forgalomcsillapítási mintaprojekt részeként egy emberközpontúbb városrész kialakítása érdekében.

A három hónapos tesztidőszak keretein belül több helyen parkolási korlátozásokkal, a forgalom irányának megváltoztatásával, valamint a közterek gyalogosoknak, illetve kerékpárosoknak történő visszaadásával találkozhatunk.

Tizenöt budapesti helyszínen indul forgalomcsillapítási mintaprojekt, amely célja a nyugodtabb, tisztább és élhetőbb városrészek kialakítása.

Ezek egyike Belső-Erzsébetváros, ahol a Fővárosi Önkormányzat a BKK-val, valamint a VI. és a VII. kerületi önkormányzatokkal közösen az Andrássy út – Nagykörút – Rákóczi út – Károly körút közötti területen csökkenti a gépjármű átjárhatóságot egyes szakaszok forgalmi rendjének megváltoztatásával.

Mint írják:

A tervezésnél fontos szerepet játszott, hogy a forgalomtól elzárt területek, utcák kivételével minden utca és ingatlan elérhető legyen járművel, és egyszerű legyen elhagyni a területet.

Több helyen tilos lesz parkolni, ezzel is csökkentve a területen tartózkodó autók számát.

Hirdetés

Az intézkedések eredményeként a környéken várhatóan csökken a zaj-, illetve a levegőszennyezés mértéke.

A mintaprojekt kedvezhet a kerékpárosoknak is: a biciklivel közlekedők számára egyszerűbbé és biztonságosabbá válik a terület átjárhatósága a csökkent forgalomnak és a kevesebb parkoló autónak köszönhetően.

Augusztus 9-ig, vasárnap estig a Közút Zrt. szakemberei befejezik a munkálatok döntő részét, amelybe beletartozik a mintegy 250 darab új forgalmi tábla felállítása és egyes utcarészek felújítása is.

Az intézkedések kiterjednek a sebességkorlátozásra is: Belső-Erzsébetváros nagyrésze Tempo30 besorolás alá kerül.

Konkrét beavatkozások

  1. Megfordul az utca egyirányúsága az alábbi utcákban:
  • Káldy Gyula utca: a Paulay Ede utca és a Király utca között a Király utca felé
  • Király utca: a Holló utca és a Kis Diófa utca között a Kisdiófa utca (Nagykörút) felé – a kerékpáros forgalom kétirányban engedélyezett marad
  • Kis Diófa utca: a Király utca és a Dob utca között a Dob utca felé
  • Dob utca: a Kis Diófa utca és a Holló utca között a Holló utca (Kiskörút) felé – a kerékpáros forgalom kétirányban engedélyezett marad
  • Nyár utca: a Dohány utca és a Wesselényi utca között a Wesselényi utca felé
  • Nagy Diófa utca: a Wesselényi utca és a Dob utca között a Dob utca felé
  • Kazinczy utca: a Dohány utca és a Rákóczi út között a Rákóczi út felé
  1. A közúti forgalom számára megfordul az utca egyirányúsága (a trolibusz és a kerékpár önálló sávon továbbra is haladhatnak a jelenlegi irányban)
  • Wesselényi utca: a Nyár utca és a Klauzál utca között a Klauzál utca (Nagykörút) felé
  • Dohány utca: a Klauzál utca és a Nyár utca között a Nyár utca (Kiskörút) felé
  1. Korlátozott forgalmúvá válik:
  • Király utca: a Rumbach Sebestyén utca melletti mélygarázs bejáratától a Károly körútig (csak az engedéllyel rendelkezők hajhatnak be)
  • Kazinczy utca: a Király utca és a Dohány utca között (csak a célforgalom hajthat be)
  1. Zsákutcává válik:
  • Az Asbóth utca a Király utca felől. Be- és kihajtás a Madách Imre út felől és felé lehetséges.
  1. Sebességkorlátozás:
  • Tempo30 zóna részévé válik az Andrássy út – Nagymező utca – Király utca – Erzsébet körút – Wesselényi utca – Károly körút – Bajcsy-Zsilinszky út által határolt terület, ezen útszakaszok nélkül
  • 30 km/h-s sebességkorlátozás hatálya alá kerül:
    • Wesselényi utca: az Erzsébet körút és a Károly körút között
    • Dohány utca: a Károly körút és az Erzsébet körút között
    • Nagy Diófa utca: a Wesselényi utca és a Dohány utca között
    • Nyár utca: a Rákóczi út és a Wesselényi utca között
    • Klauzál utca: a Wesselényi utca és a Rákóczi út között
    • Akácfa utca: a Rákóczi út és a Wesselényi utca között
  1. Megszűnik a parkolási lehetőség, ezáltal bővül a szabad közterületek mérete:
  • Dob utca: a Carl Lutz-emlékhely és a Kazinczy utca között
  • Wesselényi utca: a Klauzál utca és a Nyár utca között a jelenlegi menetirány szerinti jobb oldalon
  • Dohány utca: a Nyár utca és a Klauzál utca között a jelenlegi menetirány szerinti jobb oldalon
  • Kazinczy utca: a Király utca és a Dohány utca között a korlátozott behajtás miatt
  • Király utca: a Rumbach Sebestyén utca és a Károly körút között a korlátozott behajtás miatt
  • Asbóth utca: a Madách Imre tér és a Király utca között a jelenlegi menetirány szerinti bal oldalon, valamint a Király utcai torkolatban a jobb oldalon is

 

Forrás: Budapesti Közlekedési Központ

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés