Ötezren ünnepelték a közlekedési kultúra napját a BKV kelenföldi autóbuszgarázsában. Mi is ott voltunk!

A BKV Zrt. több mint 30 éves múltra visszatekintő járművezetői vetélkedősorozatát, illetve a társaságnál végzett prevenciós tevékenységet is díjazták a közlekedési kultúra napján. A BKV kerekasztal-beszélgetéssel, energiafogyasztási járművezetői versennyel és nyílt nappal csatlakozott az országos rendezvénysorozathoz.

A KRESZ betartása, a járművezetők közúti magatartásának trendjei, büntetőfékezés – egyebek mellett ezek a témák kerültek szóba a Magyar Közlekedési Szövetség és a BKV kerekasztal-beszélgetésén, amelyet a közlekedési kultúra napja alkalmából szerveztek a BKV kelenföldi autóbuszgarázsának nyílt napján.

A Magyar Autóklub képviseletében Berezvai Gábor, az oldtimer szekció igazgatója, a BKV képviseletében Kürti István, a helyszínelői csoport vezetője, a Budapesti Autósok Közössége képviseletében Csősz Krisztián alapító, főszerkesztő és dr. Herpy Miklós ügyvéd, a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) képviseletében Lovas György, okleveles építőmérnök, az AKKN előkészítő bizottság tagja, a Magyar Közlekedési Szövetség (MKSZ)képviseletében pedig Nemecz Gábor főtitkár fejtette ki véleményét a közlekedésbiztonságról.

A beszélgetés, amelyet élőben lehetett követni a BKV facebook oldalán, itt nézhető vissza: Május 11-én, kelenföldi nyílt napunkon a közlekedési kultúra napjának alkalmából a Magyar Közlekedési Szövetség és a BKV kerekasztal-beszélgetést… | By BKV Zrt.Facebook | Facebook

Május 11-e 2015 óta a közlekedési kultúra napja, a biztonság- és környezettudatosan, udvariasan közlekedő emberek ünnepnapja. Az országos rendezvénysorozat keretében a Partnerség a Közlekedésbiztonságért Egyesület és a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedésbiztonsági Tagozata idén is díjazta a közlekedés biztonságát, a közlekedési kultúra javítását elősegítő jó gyakorlatokat, kezdeményezéseket. A BKV Zrt. több mint 30 éves múltra visszatekintő „Keressük a legjobb felszíni közösségi közlekedési járművezetőt!” vetélkedősorozatát, illetve a társaságnál végzett prevenciós tevékenységet III. díjjal jutalmazták a pályázat kiírói.

A közlekedési kultúra napjához kapcsolódott az a járművezetői verseny is, amelynek egyik helyszíne a BKV kelenföldi autóbuszgarázsának környéke volt, és elsősorban a buszok fogyasztását mérték. Ezzel egyidőben Miskolcon az elektromos busz kategóriában, a BKV Száva villamos kocsiszínében pedig a villamos kategóriában, szimulátoron rendezték meg az energiafogyasztási egyéni versenyt. A kategóriák első három helyezettje emlékérmet és pénzjutalmat vehetett át.

A BKV idei második nyílt napjára, az idén 75 éves kelenföldi autóbuszgarázsba csaknem 5000-en látogattak ki. Az egész napos, ingyenes rendezvényen vezetett szerelőcsarnok-látogatás, KRESZ-pálya és tesztvezetés is várta a közlekedésbarátokat. Különleges járműveket is megnézhettek az érdeklődők, köztük a BKV két duplacsuklós buszát is.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt

    Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt


  • Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!

    Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!


  • Öten megsérültek egy frontális balesetben

    Öten megsérültek egy frontális balesetben


  • Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál

    Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál


  • Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni

    Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni


  • Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége

    Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége


  • Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon

    Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon


  • Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton

    Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton


  • Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása

    Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása


  • Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem

    Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem


  • Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban

    Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban


  • Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út

    Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út


  • 300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt

    300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt


  • Elképesztő felvétel készült egy VW Touareg sofőrjének ámokfutásáról Budapesten

    Elképesztő felvétel készült egy VW Touareg sofőrjének ámokfutásáról Budapesten


  • Porsche zuhant a Feneketlen-tóba Gödön

    Porsche zuhant a Feneketlen-tóba Gödön