Öt fő témakör mentén indul el a közlekedési szabályrendszer megújítása és az új KRESZ

Az Építési és Közlekedési Minisztérium szakmai, tudományos és társadalmi egyeztetés keretében megkezdi a KRESZ megújítását. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatnak megfelelően az új közlekedési szabályrendszer kialakítása öt fő témakörben zajlik. – szúrta ki az Origo.

a KRESZ-ben foglalt magatartási szabályokon túl a humán tényezőt, a szankciórendszert, az infrastruktúrát és a járműműszaki feltételrendszert érintő jogszabályok átfogó felülvizsgálatával kerül sor az új szabályozás kialakítására.

A KRESZ az állampolgárok körében legismertebb és legtöbbször alkalmazott jogszabály. Az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a szakfeladatokat végző KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft. az elmúlt másfél évben több mint félszáz közigazgatási, szakmai, érdekképviseleti, tudományos és civil szervezet bevonásával mérte fel a közúti közlekedésben részt vevő hivatásos, vagy civil szereplők elvárásait, gyűjtötte össze a tudományos, szakmai, vagy érdekképviseleti szervezetek javaslatait, valamint azonosította a főbb problémaköröket, amelyek a felülvizsgálat szempontrendszerének alapját képezik.

Hirdetés

A közlekedési szabályrendszer megújítása ennek megfelelően nem csupán a KRESZ és a kapcsolódó jogszabályok felülvizsgálatára és módosítására terjed ki.

A szakmai és tudományos munka, valamint a társadalmi egyeztetés a több ponton javításra szoruló, bonyolult és idejét múlt szabályrendszer mellett az oktatási, képzési területen, a szabályok betartásában és betartatásában, a közlekedési infrastruktúra sokszor helyi szinten nem egységes kialakításában, valamint a közlekedésben részt vevő járművek műszaki paramétereire vonatkozó követelményekben, és a közlekedésben megjelenő új technológiák, eszközök kezelésében is beavatkozási területeket azonosított.

A KRESZ megújítása során folytatódik a széles körű szakmai és társadalmi egyeztetés, a cél az egyszerűbb, átláthatóbb és korszerűbb szabályozás kialakítása, a biztonságos közlekedés feltételeinek garantálása minden közlekedő számára, a szabályismeret és a szabálykövetés javítása, valamint a hazai közlekedési kultúra fejlesztése.

Hirdetés

Az öt fő területet, így a KRESZ-ben foglalt magatartási szabályokat, a humán tényezőt, a szankciórendszert, az infrastruktúrát és a járműműszaki feltételrendszert érintően az építési és közlekedési miniszter a belügy-, a Miniszterelnökséget vezető, a kultúráért és innovációért felelős, az igazságügyi, valamint a közigazgatási és területfejlesztési miniszter bevonásával

2025. március 31-ig tesz javaslatokat az új szabályozás kialakítására.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • 750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon

    750 tonnás, 100 méter hosszú szerelvény – minden idők legnagyobb szállítmánya Magyarországon


  • Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán

    Oktatás közben történt meg a tanulóvezető rémálma Kőbányán


  • A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek

    A tömegbe hajtott egy autós Münchenben. Sokan megsérültek


  • Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki

    Kamion ütötte ki az autókat az Árpád hídon. Az egyik autó a híd túloldalán kötött ki


  • Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?

    Az egyre több áltraffipax egy átverés, amit lehet szeretni!?


  • Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával

    Felborult az Erzsébet hídon egy futár a furgonjával


  • Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…

    Figyelmeztet a Magyar Közút! Így alakul az időjárás…


  • Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya

    Rádudáltak egy taxisra Óbudán, elborult az agya


  • Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból

    Drón akcióban! Kínos és hajmeresztő jeleneteket rögzített a rendőrség a magasból


  • Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom

    Gátlástalan audis elé hajtott a Hyundai sofőrje, büntetőfékezés lett a jutalom


  • Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett

    Egy balos kanyarban csúszott meg, fára tekeredett


  • Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők

    Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők


  • Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön

    Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön


  • Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel

    Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel


  • Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel

    Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel