Összesen több, mint 12 millió forintnyi bírságot osztottak ki a rendőrök egy orosházi autós összejövetelen

26 gépjármű és 49 ember vett részt egy autós összejövetelen, amit Orosházán tartottak március 28-án, ám a találkozót a rendőrség félbeszakította- számolt be az esetről aBlikknek egyik olvasójuk.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy Orosházán, a Gyártelep utcai parkolóban összesen 49 személlyel szemben intézkedtek a rendőrök, akik 26 gépjárművel érkeztek a helyszínre. A helyszínre egy bejelentés miatt vonultak ki. Mivel az ott tartózkodó személyek csoportosultak, megszegték a védelmi intézkedéseket, a kiérkező járőrök pénzbírságot szabtak ki.

„Mindenki 250 ezer forint bírságot kapott, ami annyit takar, hogy 12 millió 250 ezer forintot zsebelnek be” – írta Blikk egyik olvasója, aki szintén a megbírságoltak közé tartozik.

A lap megkérdezte Dr. Kertész Gusztáv ügyvédet, aki az esettel kapcsolatban elmondta:

A rendőr csak akkor állapíthat meg helyszíni bírságot, ha a szabálysértés tényét a helyszínen észleli – szándékosan nem használom a tettenérés szót – és az eljárás alá vont személy a szabálysértés elkövetését elismeri.”

Hirdetés

Amennyiben a bejelentés nyomán intézkedő rendőr a helyszínen a szabálysértés tényét nem tudja megállapítani, és senki nem áll oda önként, hogy ő szabálysértést követett el, tessék megbüntetni, a rendőr feljelentést tehet a bejelentés nyomán, és szabálysértési eljárásban kell megállapítani a tényállást.

„Ebben az esetben helyszíni bírság kiszabására nincs lehetőség” – közölte dr. Kertész Gusztáv.

A neve elhallgatását kérő olvasó, azért osztotta meg a történetet a lappal, mert nem tartja jogosnak a rendőrség eljárását. Többek között azért, mert a papíron, amit kaptak, az volt, hogy a gépjárművek mellett beszélgettek, de amikor a rendőrök kiérkeztek, már az autóban ültek.

Az olvasó azt is kifogásolta, hogy a hatóság szerint a résztvevők egy csoportban voltak, ami ugye, ennyi ember esetében a járványügyi előírások miatt, nem engedélyezett.

„Mi tízen voltunk együtt, arrébb húsz méterre négyen, onnan távolabb öt méterre megint tízen álldogáltak, és így tovább. Tehát ezt a 250 ezer forintos bírságot elég jogtalannak tartom.”  – nyilatkozta.

Forrás: Blikk
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan

    Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan


  • Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata

    Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata


  • Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött

    Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött


  • Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége

    Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége


  • Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon

    Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon


  • Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak

    Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak


  • Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál

    Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál


  • 170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla

    170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla


  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták


  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből


  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül