Összesen 300 darab vadriasztó prizmát helyeztek el az útszéli jelzőoszlopokra

A Békés Megyei Balesetmegelőzési Bizottság háromszáz darab vadriasztó prizmát vásárolt, amelyeket a Magyar Közút szakemberei olyan helyekre szereltek fel, ahol történtek vadelütések.

Békés megyében 2019-től kezdődően 2021 első félévének végéig összesen több mint négyszáz vadelütésről érkezett bejelentés a rendőrségre, ezek közül 109 esetben főúton történt a baleset.   Az ütközések túlnyomó többsége lakott területen kívül következet be és 11 esetnél volt személyi sérülés. A rendőrség részletes elemzést végzett annak érdekében, hogy kiderüljön, vannak-e olyan útszakaszok, ahol több vadelütés történt.

A vizsgálat eredménye alapján a 44-es számú főút és a 47-es számú főút egy-egy szakaszán, összesen 8 kilométeren 2021. december 3-án a Magyar Közút munkatársai 300 darab vadriasztó prizmát helyeztek el az út szélét jelző oszlopokra.

Hirdetés

A prizmák a járművek fényszórói által kibocsátott fényt az úttest jobb és bal oldala melletti területre szórják szét, a szokatlan fényhatás a tapasztalatok szerint a vadakat megtorpanásra, illetve az úttól való menekülésre készteti.

Fotó: police.hu

A prizmákat a Békés Megyei Balesetmegelőzési Bizottság vásárolta, és a szakemberek reményei szerint ezek az eszközök segítik majd az ilyen balesetek számának csökkentését. A rendőrség kéri a járművezetőket, hogy mindig közlekedjenek szabályosan és körültekintően! Sehol ne hajtsanak gyorsan, azokon a helyeken pedig, ahol vadveszélyre figyelmeztető tábla van, különösen veszélyes túllépni a megengedett sebességet.

 

Forrás: police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül


  • Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette

    Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette


  • Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is

    Előzött a teslás a dupla záróvonalon, rendőrautó jött szemből, amivel majdnem ütközött is


  • Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt

    Lopott autóval ment a rendőrtől segítséget kérni, mert elakadt


  • Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett

    Rókatetemeket aggatott a pótkerekére. Így közlekedett


  • Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra

    Kamionos tolatott vissza, mert elnézte a kihajtót. Az sem zavarta, hogy rálóg a forgalmi sávra


  • Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani

    Kilenc autó ütközött az M0-áson. Torlódásra kell számítani


  • Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!

    Dr. Herpy: Egy autónyi távolságért ezt kockáztatod!


  • Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett

    Szabálytalan biciklist gázolt el a taxis. Foghatja a fejét, mert a bringás lelépett


  • A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba

    A rendőrök orra előtt forgalommal szemben hajtott be a körforgalomba


  • Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett

    Ne szépítsük! Ez a BMW-s egy állat! Az ámokfutó taxisnak pedig igen zsíros fuvarja lehetett


  • Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle

    Delhusa Gjon idegességében mutatta fel azt az igazolványt, amit nem kellett volna. A rendőrség még elnézést is kért tőle


  • Kötelező, új készülék jöhet az autókba

    Kötelező, új készülék jöhet az autókba