Örökre elvennék a Szentendrei úti ámokfutó jogosítványát

Részegen száguldva karambolozott a piros lámpánál várakozó vétlen autóval, az abban ülő fiatalok szörnyethaltak.

Halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt emeltek vádat az ellen a 29 éves férfi ellen, aki március 18-án éjjel ittasan halálos balesetet okozott Budapest III. kerületében, a Rákóczi utca és Czetz János köz kereszteződésében.

A vádirat szerint a férfi több órán át ivott, majd autóba ült, és óránkénti 165-170 kilométeres sebességgel hajtott végig a Rákóczi utcán a város felé haladva.

Amikor a kereszteződéséhez ért, változatlan sebességgel belerohant a balra nagyívben kanyarodni szándékozó, tilos jelzés miatt várakozó, biztonsági övvel bekötött sértettek kocsijába.

A vétlen autó sofőrje és utasa – egyikük Janza Richárd ifjúsági világbajnok kajakozó – a baleset következtében a helyszínen életét vesztette. A vádlott súlyos sérüléseket szenvedett.

A férfi júliusig előzetes letartóztatásban volt, majd letette az óvadékot, így házi őrizetbe került, nyomkövető eszköz viselésére kötelezték. Az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztést és közügyektől eltiltás kér rá.

Az ügyészség továbbá végleg eltiltaná a közúti járművezetéstől, mivel a hatóság megállapította a vádlott vezetésre alkalmatlanságát.

A halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettét a törvény kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171228_orokre_elvennek_a_szentendrei_uti_amokfuto_jogositvanyat

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Igencsak meglepte a kukásokat egy suzukis a 16. kerületben

    Igencsak meglepte a kukásokat egy suzukis a 16. kerületben


  • Öt méter mély munkagödörbe zuhant egy autó a 13. kerületben

    Öt méter mély munkagödörbe zuhant egy autó a 13. kerületben


  • Villamosperonra hajtott, két embert elütött egy autó

    Villamosperonra hajtott, két embert elütött egy autó


  • Tóth Gabi sem tetszett neki, aztán rátaláltak a rendőrök az igazira

    Tóth Gabi sem tetszett neki, aztán rátaláltak a rendőrök az igazira


  • „Közúti gyilkosság”, mint vád gyors bevezetését sürgetik Franciaországban

    „Közúti gyilkosság”, mint vád gyors bevezetését sürgetik Franciaországban


  • Összeveszett az asszonnyal. Az autósok felé csapkodott ásóval a dühös férfi

    Összeveszett az asszonnyal. Az autósok felé csapkodott ásóval a dühös férfi


  • Kettőt villantottak rá, már taposott is a fékbe, majd kipattant az autóból. Ilyen miatt ne villogj!

    Kettőt villantottak rá, már taposott is a fékbe, majd kipattant az autóból. Ilyen miatt ne villogj!


  • A Nagykőrösi úton vezette le a karácsony előtti feszültséget két volvós

    A Nagykőrösi úton vezette le a karácsony előtti feszültséget két volvós


  • Fékezés nélkül szállt bele a furgonos egy kisteherautóba az M0-son

    Fékezés nélkül szállt bele a furgonos egy kisteherautóba az M0-son


  • Hatalmas balesetet okozott a két balfék kis híján. Óriásit védett mindkét kamerás sofőr

    Hatalmas balesetet okozott a két balfék kis híján. Óriásit védett mindkét kamerás sofőr


  • Büntetőfékezésével több milliós kárt okozott, nagy részét saját magának. Itt tart az általunk közzétett ügy

    Büntetőfékezésével több milliós kárt okozott, nagy részét saját magának. Itt tart az általunk közzétett ügy


  • Ugrani kellett a rendőrnek. Hatalmas sebességgel belerohant a villogó rendőrautóba egy figyelmetlen sofőr

    Ugrani kellett a rendőrnek. Hatalmas sebességgel belerohant a villogó rendőrautóba egy figyelmetlen sofőr


  • Rommá törte autóját az aquaplaning miatt. Felvétel készült róla

    Rommá törte autóját az aquaplaning miatt. Felvétel készült róla


  • Halálos baleset történt. Frontálisan ütköztek össze

    Halálos baleset történt. Frontálisan ütköztek össze


  • Furcsán vezetett, nem azt találták a rendőrök a koporsókban, amire számítottak

    Furcsán vezetett, nem azt találták a rendőrök a koporsókban, amire számítottak