Tévedés történt: Tegnap közölték az anyával, mégsem az ő lánya halt meg a tapolcai vonatbalesetben

Mint arról mi is beszámoltunk, négy fiatal vesztette életét 2022. január 1-jén délelőtt Tapolca közigazgatási területén, amikor a 7345-ös számú úton lévő vasúti átjáróban egy személyautó és egy vonat ütközött.

A kocsiban ülő öt ember közül négyen meghaltak, egy utas pedig túlélte az ütközést. Az áldozatok sümegi és csabrendeki fiatalok voltak.  Az autóban ülő 5 fiatal közül kettő lány volt, Gy. Dóra és Sz. Melani. Közülük egy lány élte túl a balesetet, a hatóságok akkori álláspontja szerint Gy. Dóra. A hatóságok a szülőket külön-külön tájékoztatták – tudta meg a Sümegi Szó.

Úgy tűnik azonban, valami tévedés történt:

Mint írják: Január 3-án késő éjjel nyomozók jelentek meg az elhunytnak vélt Sz. Melani szüleinél és közölték, hogy gyermekük él! Ugyanis nem az ő lánygyermekük hunyt el a balesetben.

A csabrendeki Sz. Melanit jelenleg a szombathelyi kórházban kezelik. Sz. Melani szülei megerősítették a hírt és közölték, hogy gyermekük Melani él, a vér és a kórházi azonosítása megtörtént.

Hirdetés

Az üggyel kapcsolatban a rendőrség hivatalos oldala is közleményt adott ki:

Az eset kapcsán a sajtóban és a közösségi médiában tévesen jelent meg az a hír, hogy a négy elhunyt egyike Sz. M. csabrendeki lakos. Ezzel szemben a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon folyamatban lévő büntetőeljárásban eddig végrehajtott vizsgálatok alapján megállapítható, hogy a baleset egyetlen túlélője Sz. M., akit jelenleg is kórházban ápolnak.

Mindez azt is jelenti, hogy a másik család két gyermekét is elvesztette a balesetben, ugyanis Gy. Dóra az autót vezető sofőr, Gy. Zoltán húga volt.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Döbbenetes videón, ahogy kiszakad egy terepjáró hátsó kereke az M4-esen

    Döbbenetes videón, ahogy kiszakad egy terepjáró hátsó kereke az M4-esen


  • Új videó került elő a zuglói villamos-busz ütközésről

    Új videó került elő a zuglói villamos-busz ütközésről


  • Delhusa Gjon esete miatt közokirat-hamisítás gyanújával indított eljárást a rendőrség

    Delhusa Gjon esete miatt közokirat-hamisítás gyanújával indított eljárást a rendőrség


  • Vészfékezett a piros lámpánál, majd tolatott, de mögötte voltak a gyalogosok

    Vészfékezett a piros lámpánál, majd tolatott, de mögötte voltak a gyalogosok


  • Egy körforgalom fogott ki a robotaxin. Hányás lett volna a vége, ha benne ülsz

    Egy körforgalom fogott ki a robotaxin. Hányás lett volna a vége, ha benne ülsz


  • Kigyulladt egy HÉV szerelvény Budapesten

    Kigyulladt egy HÉV szerelvény Budapesten


  • Alaposan móresre tanította a buszsofőr a kamerás autó sofőrjét, aki későn észlelte, hogy ki akar hajtani a buszmegállóból

    Alaposan móresre tanította a buszsofőr a kamerás autó sofőrjét, aki későn észlelte, hogy ki akar hajtani a buszmegállóból


  • Biztatóak a hírek Sallai Nóráról, de a karácsonyt még kórházban tölti

    Biztatóak a hírek Sallai Nóráról, de a karácsonyt még kórházban tölti


  • Csúnya baleset történt Budaörsön. Nem kapott elsőbbséget az Audi sofőrje

    Csúnya baleset történt Budaörsön. Nem kapott elsőbbséget az Audi sofőrje


  • Frontálisan ütközött teherautóval a 22. kerületben. Azonnal meghalt

    Frontálisan ütközött teherautóval a 22. kerületben. Azonnal meghalt


  • Ladával driftelve díszítette fel a fenyőfát Jászapátin

    Ladával driftelve díszítette fel a fenyőfát Jászapátin


  • A trükkös fiúk megpróbáltak túljárni a rendőrök eszén, de nem sikerült

    A trükkös fiúk megpróbáltak túljárni a rendőrök eszén, de nem sikerült


  • Kis híján a tömegbe gázolt az ámokfutó, kerékpársávon hajtó smartos

    Kis híján a tömegbe gázolt az ámokfutó, kerékpársávon hajtó smartos


  • Kisiklott egy villamos Zuglóban. Busszal ütközött a Nagy Lajos király útján

    Kisiklott egy villamos Zuglóban. Busszal ütközött a Nagy Lajos király útján


  • Akkora fényshowt csináltak a hazai Teslások, hogy a holdról is látni lehetett

    Akkora fényshowt csináltak a hazai Teslások, hogy a holdról is látni lehetett