Óriási balesetet rögzített egy kamera a 13. kerületben

„Ismét a vétlen halt meg, ismét a gyorshajtás ölt, a szabályokat semmibevevő sofőr pedig egyszerűen elmenekült. Már elfogtuk!”

– közölte a BRFK a Facebook posztjában, melyben közzétették a balesetről készült videót.

„Nem fogja megúszni a felelősségrevonást, és mások sem, akik a gyorshajtással és a szabályok semmibevételével életeket oltanak ki!” – tették hozzá.

Hirdetés

Szombat hajnalban egy Mercedes sofőrje egy pesti szórakozóhelyről indult útnak két utasával. Úgy gondolta, hogy ő majd tudja mekkora sebességgel és milyen szabályok szerint vezet.

A Suzukiban ülő, szabályosan közlekedő 47 éves férfinek esélye sem volt. A Róbert Károly körút és a Lehel utca kereszteződésében zöld lámpán ment át, nem ment gyorsan, még észre is vette a felé száguldó Mercedest. Fékezett, de hiába. A piroson áthajtó, balról érkező autó óriási sebességgel csapódott a vezető oldali ajtónak.

A balesetet okozó 20 éves sofőr és az egyik utasa az ütközés után egy pillanatig sem gondolta, hogy felelősséget kellene vállalni, mentőt hívni, bármit segíteni, ők inkább gyáván elfutottak. A Mercedest vezető holland állampolgárságú férfit és utasát a BRFK Bűnügy Bevetési Osztályának kellett előkeríteni a fővárosban és elfogni. A Mercedesben ült még egy ember a hátsó ülésen, ő volt az egyetlen, aki nem szalad el.

Hirdetés

A vétlen Suzuki vezetőjéért a helyszínen és a kórházban is mindent megtettek a mentők és az orvosok, de a végül a férfi tegnap meghalt. A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály a holland állampolgárságú sofőrt és utasát gyanúsított kihallgatásukat követően őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat.

Az eljárást kollégáink szakértők bevonásával folytatják, hiszen rengeteg még a megválaszolandó kérdés. Az biztos, és már számtalanszor elmondtuk, hogy a gyorshajtás és a közlekedési szabályok semmibevétele az egyik vezető halálok a közlekedési balesetek közt. Ezeket a szabályszegéseket ezentúl is tűzzel-vassal üldözni fogjuk, de emellett ismét arra kérünk mindenkit, hogy inkább gondolja át, hogyan vezet. Mert utólag senki nem tudja meg nem történtté tenni a döntéseinek következményét.

– írták meg.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Piroson áthajtó Peugeot ütközött egy szabályosan közlekedő Toyotával a Gyömrői úton

    Piroson áthajtó Peugeot ütközött egy szabályosan közlekedő Toyotával a Gyömrői úton


  • A semmiből jelent meg az őrült furgonos az Egér úton. Óriásit mentett olvasónk

    A semmiből jelent meg az őrült furgonos az Egér úton. Óriásit mentett olvasónk


  • Kiesett a kereke és a szalagkorlátnak csapódott egy Skoda az M1-M7 kivezetőn

    Kiesett a kereke és a szalagkorlátnak csapódott egy Skoda az M1-M7 kivezetőn


  • Bámészkodó, indokolatlanul lassító, utánfutót vontató autóba ütközött egy kisbusz

    Bámészkodó, indokolatlanul lassító, utánfutót vontató autóba ütközött egy kisbusz


  • Beszólt a gyalogosnak, belerohant a motoros

    Beszólt a gyalogosnak, belerohant a motoros


  • Kamera rögzítette: Az autópálya kivezetőjén rollerezett

    Kamera rögzítette: Az autópálya kivezetőjén rollerezett


  • Tömegbaleset: két sofőrt kihallgattak

    Tömegbaleset: két sofőrt kihallgattak


  • Amit ez elektromos roller kapcsán tudnod kell! Dr. Herpy – Roller szabályok

    Amit ez elektromos roller kapcsán tudnod kell! Dr. Herpy – Roller szabályok


  • Rendőrautó frontálisan ütközött egy busszal

    Rendőrautó frontálisan ütközött egy busszal


  • Magához tért Sallai Nóra

    Magához tért Sallai Nóra


  • Családi tragédia: szörnyethalt egy idős házaspár

    Családi tragédia: szörnyethalt egy idős házaspár


  • A zöld rendszámmal járó ingyenes budapesti parkolás szigorítását tervezik

    A zöld rendszámmal járó ingyenes budapesti parkolás szigorítását tervezik


  • Napokig tartó javítási munkák indulnak az M0-son

    Napokig tartó javítási munkák indulnak az M0-son


  • Részeg biciklis a száguldó vonat előtt áttekert a síneken. Előtte még letörte a sorompót

    Részeg biciklis a száguldó vonat előtt áttekert a síneken. Előtte még letörte a sorompót


  • Olvasónk „páholyból” nézte végig a tegnapi elfogást az M3-ason

    Olvasónk „páholyból” nézte végig a tegnapi elfogást az M3-ason