Önmagát veszélyeztette, azért kapott büntetést a Bajcsy-Zsilinszky úton eleső biciklis

Körbejárta a Netet egy eset sztorija, amelyben büntetést szabtak ki egy kerékpárosra, aki elesett és megsérült: maga esett el, nem volt külső behatás, vagy más forgalmi résztvevő, sokan pedig azt kérdezték miért kapott büntetést a kerékpáros.

A kreszvaltozas.hu az ORFK ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) hivatalos honlapja választ adott a kérdésekre. A történet röviden a következő: egy fiatalember kerékpározott Budapesten, és elesett. Az esésben megsérült az álla, vérzett. A városi környezetben rögtön akadt, aki segítsen neki, egy másik bringás fiatalember, aki a sérülés miatt mentőt hívott.

Azt tudjuk ugyebár, hogy Személyi sérüléses közlekedési baleset esetén értesíteni kell a rendőrséget. A mentőszolgálat megtette, hiszen a hívás egy személyi sérüléses közlekedési balesethez szólt: a kerékpár jármű.

Emiatt érkeztek ki a rendőrök is a helyszínre. Nekik pedig kötelességük az eset kivizsgálása a történtek alapján, tehát leadták a jelentésüket.

Az esetet kivizsgálták a vizsgálat eredménye pedig az lett, hogy a bringás nem az elvárható óvatossággal haladt, ennek az eredménye volt az esése és a sérülése. A büntetés kiszabására tehát amiatt került sor, mert a szóban forgó bringás a figyelmetlenségből adódó eséssel önmagát veszélyeztette.

Hirdetés

Bár az eset sokaknak furcsának tűnhet, azért azt fontos megjegyezni, hogy ebben a tekintetben a kerékpáros is épp olyan közlekedőnek minősül az utakon, mint például egy autós vagy motoros.

Márpedig, ha hasonló eset történik egy autóssal, aki szintén egymaga halad, egyrésztvevős, személyi sérüléssel járó balesetet szenved, amelyben a baleset oka megállapítható, és az szabálysértő, akkor az autóst (vagy motorost, vagy bármely járművet vezetőt), szintén az eset súlyának megfelelően büntetik.

Borítókép: pexels / Forrás: kreszvaltozas.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata

    Megérkezett a felfrissített Tesla Model Y legolcsóbb változata


  • Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött

    Az udvarra zuhant be egy autó, miután egy másikkal ütközött


  • Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége

    Acsarkodás: Nem engedte be a skodást, büntetőfékezés lett a vége


  • Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon

    Hatalmas volt az ütközés az M5-ön. Szinte kettészakadt egy furgon


  • Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak

    Nem tartott sokáig: 5 hónapra bevonták a friss jogsiját egy 17 éves srácnak


  • Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál

    Őrjöngő férfi próbálta meg eltolni a 4-6-os villamost a Nyugatinál


  • 170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla

    170-nel száguldott egy BMW-s Vas vármegyében. Drága fénykép készült róla


  • Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája

    Gyurcsány Ferenc töpreng. Menjen vagy maradjon a 9 éves Skodája


  • Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták

    Előre szaladt a lurkó a zebrához, a vele lévő nő szeme láttára majdnem elgázolták


  • 42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot

    42 millió forintra büntettek egy autóst Svájcban, mert nem tartotta a követési távolságot


  • Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből

    Új KRESZ: Fontos részletek derülnek ki a tervezetből


  • Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt

    Részegen átsodródott a szembejövő sávba, ahol motorost gázolt


  • Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre

    Keményen rászállt a rendőrség az illegális gyorsulási versenyekre


  • Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül

    Mindenki aludt a száguldó kocsiban a videóson kívül


  • Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette

    Fékezés nélkül csapta el a fiatal lányt. Kamera rögzítette