Olyan jelenetet rögzített egy fedélzeti kamera Long Island egyik autópályáján, amelyre nehéz szavakat találni

„Mi a fene volt ez?!” – kérdezte döbbenten egy autós, akinek fedélzeti kamerája olyan jelenetet rögzített Long Island egyik autópályáján, amelyre nehéz szavakat találni. – szúrt ki a hvg.hu.

A felvételen egy 2012-es Honda látható, amely a szervizútról hirtelen kilő, felrepül a töltésen, majd a levegőben átszeli az autópálya mind a hat forgalmi sávját. A jármű rakétaszerű manőver közben hajszálpontosan elkerüli a többi közlekedőt, végül a túloldalon a földbe csapódik.

  • ELKÉPESZTŐ FAZONOK, akik nem létező íveket használnak

    A közelmúltban beérkezett olvasói felvételekből összeállítanunk egy válogatást, amelyben öt olyan esetet mutatunk be, amikor az autósok látványosan nem találták a helyüket az utakon. A közös bennük, hogy mindegyik szituáció bőven túlmutat a hétköznapi figyelmetlenségen. Az első jelenetben egy fehér Suzuki Ignis sofőrje teljesen elveszti a kontrollt.

A hatóságok tájékoztatása szerint a sofőr, egy 70 éves brentwoodi férfi rosszullét miatt vesztette el uralmát a kocsi felett. A balesetet kisebb sérülésekkel megúszta, de kórházba szállították.

A történteket látva szinte csodával határos, hogy a Honda repülése során egyetlen másik autós sem sérült meg. A döbbent reakciók pedig jól mutatják, mennyire hihetetlennek tűnt a jelenet a szemtanúk számára.

MEGOSZTÁS