Olyan jelenetet rögzített egy fedélzeti kamera Long Island egyik autópályáján, amelyre nehéz szavakat találni

„Mi a fene volt ez?!” – kérdezte döbbenten egy autós, akinek fedélzeti kamerája olyan jelenetet rögzített Long Island egyik autópályáján, amelyre nehéz szavakat találni. – szúrt ki a hvg.hu.

A felvételen egy 2012-es Honda látható, amely a szervizútról hirtelen kilő, felrepül a töltésen, majd a levegőben átszeli az autópálya mind a hat forgalmi sávját. A jármű rakétaszerű manőver közben hajszálpontosan elkerüli a többi közlekedőt, végül a túloldalon a földbe csapódik.

  • Autóval ütközött, majd kereket oldott egy rolleres Újpesten

    Újpest központjában történt az az ütközés, amelyet olvasónk fedélzeti kamerája rögzített szeptember 2-án. A felvételeken jól látszik, ahogy egy elektromos rollerrel közlekedő férfi a szabályokat figyelmen kívül hagyva nagy tempóval áthajt a gyalogátkelőn, majd konkrétan nekimegy egy személyautó elejének.

A hatóságok tájékoztatása szerint a sofőr, egy 70 éves brentwoodi férfi rosszullét miatt vesztette el uralmát a kocsi felett. A balesetet kisebb sérülésekkel megúszta, de kórházba szállították.

A történteket látva szinte csodával határos, hogy a Honda repülése során egyetlen másik autós sem sérült meg. A döbbent reakciók pedig jól mutatják, mennyire hihetetlennek tűnt a jelenet a szemtanúk számára.

MEGOSZTÁS