Olyan gumit fejlesztett a Goodyear, ami forradalmasíthatja az autózást

Az Eagle 360 Urban névre keresztelt gumik a fejlesztők szerint rengeteg új lehetőséget hozhatnak az autózásba.

Javában zajlik a Genfi Autószalon, és úgy tűnik, minden napra jut valami érdekesség. Kedden például az Airbus mutatta be, hogyan képzeli el a repülő autókat, ma pedig a Goodyear hozott egy igazi meglepetést az autógyártók standjai közé – számolt be róla a Cnet.

Az Eagle-360 névre keresztelt fejlesztést egy évvel ezelőtt már megvillantották, most pedig eggyel tovább léptek, és bemutatták az Eagle-360 Urbant. Az abroncs hatalmas előnye – szemben a jelenleg használtakkal –, hogy nem kerek, hanem gömb alakú, így a jelenleginél sokkal többféle mozgást tud végezni vele az autó.

© Goodyear

A koncepcióként elkészült abroncsot 3D-nyomtatással állították elő. A kerék egy szuperrugalmas polimerből készül, ami pontosan úgy nyúlik, akár az emberi bőr. A Goodyear azonban nemcsak a formájával, a tudásával is villantott egyet: az Eagle-360 Urban ugyanis tele van érzékelőkkel, amik folyamatosan figyelik az utazás körülményeit.

Mindez azt jelenti, hogy az abroncs együtt él a környezettel: ha a száraz aszfalt vizesbe váltana át, a gumi felületén kráterek jelennek meg, hogy jobb legyen a tapadás, míg száraz időben sima felületen gurulhat az autó. Ennek dupla előnye is van, hiszen míg a sofőr tudni fogja, hogy éppen mikor kell időben elkezdeni fékezni, addig a szenzorok segítségével a többi autót is figyelmezteti, hogy megváltozhatnak a vezetési körülmények.

Emellett figyelné a saját kopását és jelezne, ha váltásra érett lesz a szett.

Persze a használatához új autó is kellene, az abroncs ugyanis a mágneses mezők miatt marad a helyén.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170309_genfi_autoszalon_goodyear_eagle_360
 

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Felnyársalta magát a 4-6-os villamospótló. Egy kajak állt bele

    Felnyársalta magát a 4-6-os villamospótló. Egy kajak állt bele


  • Óriási balesetet rögzített egy kamera a 13. kerületben

    Óriási balesetet rögzített egy kamera a 13. kerületben


  • Azt hitte olvasónk, hogy UFO-t lát. „Ennyi hül…e bar….ot” – jegyezte meg

    Azt hitte olvasónk, hogy UFO-t lát. „Ennyi hül…e bar….ot” – jegyezte meg


  • Ruhák, személyes tárgyak hullottak szerteszét az autópályán, de volt, aki nyitott ajtóval suhant

    Ruhák, személyes tárgyak hullottak szerteszét az autópályán, de volt, aki nyitott ajtóval suhant


  • Kifejelte a szélvédőt, amikor belerohant a dugóban álló olvasónkba

    Kifejelte a szélvédőt, amikor belerohant a dugóban álló olvasónkba


  • „Végignézed az ember haláltusáját”. Dr. Herpy szerint így vezess, hogy ne kerülj bajba – 2. rész

    „Végignézed az ember haláltusáját”. Dr. Herpy szerint így vezess, hogy ne kerülj bajba – 2. rész


  • VIDEÓ: Szétbüntették a gyorshajtókat az Árpád hídon a rendőrök

    VIDEÓ: Szétbüntették a gyorshajtókat az Árpád hídon a rendőrök


  • Ezt művelte a busz sofőrje az M30-ason

    Ezt művelte a busz sofőrje az M30-ason


  • Videón a tegnap reggeli, M0-M4 csomópontban történt baleset

    Videón a tegnap reggeli, M0-M4 csomópontban történt baleset


  • Egy 3 éves gyermek vesztette életét a felforrósodott autóban

    Egy 3 éves gyermek vesztette életét a felforrósodott autóban


  • Cikázott a sorok között, a BMW-t letolta. Úgy néz ki nem úszták meg anyagi kár nélkül

    Cikázott a sorok között, a BMW-t letolta. Úgy néz ki nem úszták meg anyagi kár nélkül


  • Lassan másfél éve már! Továbbra sincs gyanúsított

    Lassan másfél éve már! Továbbra sincs gyanúsított


  • Büntetőfékezett, fejszenyéllel esett a rendőröknek, majd direkt nekiment a rendőrautónak

    Büntetőfékezett, fejszenyéllel esett a rendőröknek, majd direkt nekiment a rendőrautónak


  • Lexus ütközött busszal és taxival a reptérre vezető gyorsforgalmin

    Lexus ütközött busszal és taxival a reptérre vezető gyorsforgalmin


  • Lebontotta a teherautó a nekiütköző autó fél oldalát az Ócsai úton

    Lebontotta a teherautó a nekiütköző autó fél oldalát az Ócsai úton