Okosúttá válik az M2-es autóút fővároshoz közeli szakasza

Az M2-es  gyorsforgalmi út fővároshoz közeli szakasza olyan dinamikus forgalomirányítási berendezéseket kap nemsokára, amelyekkel csökkenthetők a torlódások – írta a Magyar Nemzet keddi számában. 

Már megjelent az Európai Unió közbeszerzési értesítőjében a kivitelezési tervek elkészítésére kiírt nyílt közbeszerzés. A tendernyertes feladata lesz az M2-esen az M0-s és Dunakeszi dél forgalmi csomópontja között a dinamikus forgalomirányítás bevezetéséhez szükséges útépítési, vízépítési, forgalomtechnikai és egyéb kapcsolódó feladatok megtervezése.

A dinamikus forgalomirányítás lényege, hogy a távoli irányítóközpontban valós időben értesülnek az adott útszakasz forgalmi állapotáról, és a rendelkezésre álló eszközökkel igyekeznek beavatkozni az esetleges torlódások elkerülése érdekében

– mondta a lapnak Borsos Attila, a győri Széchenyi Egyetem docense, aki a közutak tervezésének biztonsági hatásával és modellezési lehetőségeivel foglalkozik.

Az érintett, Dunakeszi mellett elhaladó útszakaszon átjárás lehetséges másik, párhuzamos útvonal felé, ezért a forgalomirányítók változó jelzésképű táblák – valójában nagy méretű kijelzők – segítségével tudathatják a járművezetőkkel, hogy érdemes elkerülni ezt vagy azt az útirányt.

Hirdetés

Nyugat-Európában működnek automatikus forgalomszabályozó rendszerek is, amelyek az úttest aszfaltrétegébe épített érzékelők segítségével mérik a forgalom sűrűségét, ami alapján módosítják az ajánlott haladási sebességet a kihelyezett változó jelzésképű táblákon.

A gyorsforgalmi utak mentén Magyarországon is számos szakaszon működik már tesztüzemben a C-Roads szolgáltatás, amely a forgalmi irányítás üzeneteit nemcsak információs táblákon, hanem az arra képes járművek fedélzeti berendezésein is képes megjeleníteni – írta a lap.

Forrás: Magyar Nemzet


MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában

    Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában


  • Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást

    Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást


  • Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt

    Így oltották el a tűzoltók a Csepelen kigyulladt buszt


  • Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat

    Budapest legőrültebb taxisofőrjét rögzítette egy fedélzeti kamera. A járdán előzte le a dugóban állókat


  • Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton

    Halálos baleset: Nyerges vontatóval ütközött egy BMW és egy Opel az 51-es úton


  • Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni

    Felmérés: A legtöbben maximum ennyiért tudnának használt autót venni


  • Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz

    Kamera rögzítette: Letarolta a kerítést Dömsödön, ömleni kezdett a gáz


  • Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban

    Dráma a vasúti átjáróban: Az utolsó pillanatban sikerült megúszni a tragédiát Lengyelországban


  • Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott

    Lerendezte a kocsit! Egy beton kerítéselemnek csapódott


  • Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát

    Büntetőfékezett, publikáltuk, bevonták a jogosítványát


  • Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt

    Halálos tragédia történt az autós figyelmetlensége miatt


  • Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson

    Két fiatal meghalt. Fának csapódtak autóval Szigetszentmiklóson


  • 720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon

    720 tonnás szállítmányt vontattak át a 40 tonna teherbírású hídon


  • Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon

    Árcsökkenés után emelés következik a benzinkutakon


  • Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan

    Egy ózdi nő különös magyarázattal állt elő a rendőröknek arra, hogy miért vezet ittasan