Okosutat építenek!

Okosutat építenek Zalaegerszeg és Balatonszentgyörgy között

Az önvezető autókhoz épített tesztpályát tavasszal, az R76-os gyorsforgalmi utat ősszel kezdhetik építeni. Zalaegerszeg sokat nyerhet, ha minden elképzelést sikerül megvalósítani.

Májusban teszik le a zalaegerszegi, önvezető járművek vizsgálatára is alkalmas járműipari tesztpálya alapkövét, amelyhez kapcsolódva Zalaegerszeg és Balatonszentgyörgy között „okos” autóútként építik meg az R76-os gyorsforgalmi utat – derült ki pénteken.

Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára a helyszínen azt mondta: a Zalaegerszegen körülbelül 40 milliárd forintból megvalósuló járműipari tesztpálya az egyik eleme lesz a tervezett „közép-európai tesztzónának”. Ennek része az M7-es autópálya és Zalaegerszeg között tervezett R76-os gyorsforgalmi út, amelyet „okos” elemekkel kiegészítve építenek meg.

Már dolgoznak a szakemberek a leendő R76-os műszaki tartalmának meghatározásán, ami a járműgyártók, informatikai cégek és más beszállítók javaslatai alapján készül. Nemcsak a Balatonszentgyörgy és Zalaegerszeg között tervezett gyorsforgalmi út, hanem az M7-es autópálya is része lehet az önvezető járművek tesztelésének – ott a kommunikációs elemeket alakítanák át.

Intelligens világítás az R76-oson, világító utak Zalaegerszegen és esetleg 5G

A R76-os az elképzelések szerint olyan út lesz, amely többet nyújt majd „az út és az autó közötti kommunikációnál”. Egyebek mellett az intelligens közvilágítás és forgalomirányító lámpák, a leválasztható sávok és olyan területek is a kísérlet részei lehetnek, ahol például megszűnik az autók és a műholdak közötti jel, Zalaegerszegen pedig „világító utak”, innovatív térburkolat egészíti majd ki a tesztkörnyezetet.

Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára ezt azzal egészítette ki, hogy így akár Zalaegerszeg lehet az új generációs távközlési szolgáltatások, az 5G-hálózat első magyarországi helyszíne is.

Az NFM államtitkára úgy fogalmazott: az okosvárosok programjában Zalaegerszeg meghatározó szereplő lehet, de egyelőre keresik azt a várost, ahol az új generációs távközlési szolgáltatások elsőként kipróbálhatóak lesznek. A kormány a szaktárca javaslata alapján május közepéig, a tesztpálya alapkőletételéig dönt a helyszínről.

A fejlesztés első részeként jövő tavaszra elkészül az autonóm járművek vizsgálatára alkalmas pálya, a következő lépésként pedig, legkésőbb 2018 végére, a nagysebességű tesztelésekre szolgáló, továbbá a különböző útviszonyokat és egy intelligens várost szimuláló terület is készen lesz. A leendő felhasználók közül eddig a járműgyártók európai szövetségével, illetve 22 céggel írt alá megállapodást a kormány, a partnerek között járműipari vállalatok, alkatrészbeszállítók és telekommunikációs cégek is szerepelnek.

Sármelléket is érinti az R76-os

Vigh László országgyűlési képviselő, a tesztpálya miniszteri biztosa közölte: május 19-én teszik le a próbapálya alapkövét, és a tervek szerint idén ősszel a leendő R76-os gyorsforgalmi út építése is megkezdődhet. A 165 milliárd forintos út megépítésével végre időben közelebb kerül Zalaegerszeg a 235 kilométerre fekvő fővároshoz, ami a megyeszékhelyen élők, az itt működő cégek érdeke is.

Manninger Jenő, a keszthelyi térség országgyűlési képviselője szerint a tesztpálya és az útépítés egész Zala megye, elsősorban a keleti részének fejlődésére lesz nagy hatással. A sármelléki nemzetközi repülőteret is érintő intelligens gyorsforgalmi út és a további informatikai programok révén Zala kiemelt fejlesztési célpont lett.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere arról beszélt, hogy a város szempontjából stratégiai kérdés az R76-os. A végső, Pacsát és Sármelléket is bekapcsoló nyomvonalat hét változat közül választották ki. Ha elkészül, nemcsak a járműipari tesztpályát, de a tervezett nemzetközi logisztikai központot és kamionterminált is szolgálja majd Zalaegerszegen – tette hozzá.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto.kozlekedes/20170310_okosutat_epitenek_zalaegerszeg_es_balatonszentgyorgy_kozott
 

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Sajnos az ilyenek miatt utálják sokan a motorosokat

    Sajnos az ilyenek miatt utálják sokan a motorosokat


  • Így kell összetörni egy pillanat alatt magad és másokat, csak mert kapkodsz és nem arra figyelsz, amit éppen csinálsz

    Így kell összetörni egy pillanat alatt magad és másokat, csak mert kapkodsz és nem arra figyelsz, amit éppen csinálsz


  • Rengeteg baleset történt a szakadó eső miatt

    Rengeteg baleset történt a szakadó eső miatt


  • Közúti razzia indul holnaptól az egész országban

    Közúti razzia indul holnaptól az egész országban


  • Ezért kell és ezért takarjuk ki a rendszámot! Volt olvasónk, aki „magánakciózott” és feltette bizonyos csoportokba rendszámmal, arccal a felvételt és sikeresen nyert pert ellene egy egyébként renitens bunkó

    Ezért kell és ezért takarjuk ki a rendszámot! Volt olvasónk, aki „magánakciózott” és feltette bizonyos csoportokba rendszámmal, arccal a felvételt és sikeresen nyert pert ellene egy egyébként renitens bunkó


  • Kamikaze módjára ijesztgette a szembejövőket. Ítélet született első fokon

    Kamikaze módjára ijesztgette a szembejövőket. Ítélet született első fokon


  • Három kisgyermek és egy nő utazott az autóban. Belerohantak a traktorba.

    Három kisgyermek és egy nő utazott az autóban. Belerohantak a traktorba.


  • Két órán belül kétszer is gyorsan hajtott egy kisteherautó vezetője

    Két órán belül kétszer is gyorsan hajtott egy kisteherautó vezetője


  • Szorult helyzetbe került egy Tesla a 8. kerületben ma délelőtt. Két 99-es busz közé szorult be

    Szorult helyzetbe került egy Tesla a 8. kerületben ma délelőtt. Két 99-es busz közé szorult be


  • A Teréz körúton gyújtott fel egy autót. Keresik

    A Teréz körúton gyújtott fel egy autót. Keresik


  • Zöldre elindult a motoros, majd jobbról jött a mentő

    Zöldre elindult a motoros, majd jobbról jött a mentő


  • Végigvonszolta a tulajdonost az aszfalton egy autótolvaj

    Végigvonszolta a tulajdonost az aszfalton egy autótolvaj


  • Érden gázolt, majd megállás nélkül továbbhajtott. Térfigyelő kamera rögzítette az esetet

    Érden gázolt, majd megállás nélkül továbbhajtott. Térfigyelő kamera rögzítette az esetet


  • Chuck Norris hazasétált! Az M1-M7 közös szakaszán…

    Chuck Norris hazasétált! Az M1-M7 közös szakaszán…


  • Óriási árhullám érkezhet Ausztriából: Újra lezárhatják a rakpartokat

    Óriási árhullám érkezhet Ausztriából: Újra lezárhatják a rakpartokat