Odébb pattintott egy-két táblát és bement a lezárt részre, majd ezt tudta még fokozni

„A fenébe, itt kellett volna lehajtani!” „Neee, csak a következőn kellett volna lemennem”
Ismerős mondatok, ugye? Na igen…gyarkran itt kezdődik a baj és innentől kezdve már csak másodpercek kérdése, hogy mikor történik valami gond. A videóban szereplők is ebbe a hibába estek veszély-és félelemérzet nélkül. – kezdi posztját az MKIF Zrt.

A ponyvás teherautó a terelést sem tisztelte: arréb pattintott egy-két sávos táblát és bement a lezárt részre. Kiszállt megnézte, hogy az autó sérült-e, de a fekete leves csak utána jött.

Hirdetés

Fogta magát és élesen kitolatott a nyílt pályára, hogy ő márpedig rükvercben elmegy a lehajtóig, miközben szabályosan érkeztek az autók.

A személyautós arra se vette a fáradtságot, hogy a leállósávon tolasson vissza, hanem a külső sávban indult el. Majd a felhajtónál meg is állt, mivel ott már érkeztek a szabályosan felhajtó járművek.

Az autópálya kezelője az alábbi tanácsokkal is ellátta a közlekedőket:

Amit soha ne csinálj:
– soha ne tolass vissza, ha túlmész egy lehajtón!
– soha ne tolass vissza, ha rossz lehajtón mész le!
– soha ne a főpályán kezdjük meg a kihajtás előtti lassítást, erre ott a lehajtó sáv!
– ha már a lehajtósávon vagyunk, de meggondolnánk magunkat, akkor ne vágódjunk vissza a külső sávban haladók közé!

10-20 km-re biztosan van egy újabb csomópont, lehajtó, ott biztonsággal és a KRESZ szerint szabályosan tudsz visszafordulni a helyes irányba! Inkább néhány perc késés, mint mások vagy saját életed veszélyeztetése!

Hirdetés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Hatalmas balesetet rögzített a kamera az M0-son

    Hatalmas balesetet rögzített a kamera az M0-son


  • Egy rénszarvasok vontatta fogat borult árokba az M6-os autópályán Mikulás napján

    Egy rénszarvasok vontatta fogat borult árokba az M6-os autópályán Mikulás napján


  • Brutális éves parkolási engedély árakat hozott a Mikulás bizonyos ingatlanok esetében a 13. kerületben

    Brutális éves parkolási engedély árakat hozott a Mikulás bizonyos ingatlanok esetében a 13. kerületben


  • Elvették a jogosítványát, majd kettévágta a Suzukiját, aztán a vastelepre indult vele, hogy leadja

    Elvették a jogosítványát, majd kettévágta a Suzukiját, aztán a vastelepre indult vele, hogy leadja


  • Elfogadták: A külföldön elvett engedélyt itthonra is bevonják

    Elfogadták: A külföldön elvett engedélyt itthonra is bevonják


  • Autó elé zuhant egy gyalogos. Az Árpád hídról esett le

    Autó elé zuhant egy gyalogos. Az Árpád hídról esett le


  • Hagyták futni a rendőrök a „betörőt”, pedig egy fontos kérdés nem tisztázódott

    Hagyták futni a rendőrök a „betörőt”, pedig egy fontos kérdés nem tisztázódott


  • Láncfűrészt dobott ki az autóból az őt üldöző rendőrökre

    Láncfűrészt dobott ki az autóból az őt üldöző rendőrökre


  • Részegen, szándékosan gázolta el párját. Zokogva beszélt az ítélethozatal előtt

    Részegen, szándékosan gázolta el párját. Zokogva beszélt az ítélethozatal előtt


  • Dömsödi Gábort majdnem képen vágták az autójában. A kilincset és a tükröt akarta egy férfi letörni, végül mást talált ki

    Dömsödi Gábort majdnem képen vágták az autójában. A kilincset és a tükröt akarta egy férfi letörni, végül mást talált ki


  • Nem zavarta a felnin csúszó utánfutó, de sok minden más sem

    Nem zavarta a felnin csúszó utánfutó, de sok minden más sem


  • Részegen, jogsi nélkül, frissen vett kocsijával, hat utassal csapódott árokba

    Részegen, jogsi nélkül, frissen vett kocsijával, hat utassal csapódott árokba


  • Villogott, rohant, majd balesetet okozott a Honda sofőrje a 4-es főúton

    Villogott, rohant, majd balesetet okozott a Honda sofőrje a 4-es főúton


  • Nem rögzítette rendesen a Suzuki sofőrje, elszabadult az utánfutóról a rakomány

    Nem rögzítette rendesen a Suzuki sofőrje, elszabadult az utánfutóról a rakomány


  • Arcon dobta magát az autótolvaj

    Arcon dobta magát az autótolvaj