Gondolkodtató
Óbuda szerint Tarlósék egyoldalúan változtatták meg a Bécsi úti forgalmi rendet
Óbuda szerint Tarlósék egyoldalúan változtatták meg a Bécsi úti forgalmi rendet
Hirdetés

Nem ért egyet a kerület vezetése azzal, hogy mostantól tilos balra kanyarodni a Pomázi úti kereszteződésben.

Mint azt reggel megírtuk, a Bécsi úton a város felé vezető autósok eddig szabályosan, telezöld jelzés mellett kanyarodhattak a kétsávos út belső sávjából a Pomázi útra. (Még ezt az állapotot ábrázolja borítóképünk is.)

Hétfőtől azonban megváltozott a forgalmi rend: ezentúl már tilos balra kanyarodni, amire jól látható módon elhelyezett új, kötelező haladási irányt jelző táblák hívják fel a figyelmet.

A III. kerület vezetése nem ért egyet az intézkedéssel, szerintük a Főváros egyoldalúan változtatta meg a forgalmi rendet a Bécsi úton. Az erről szóló, lapunkhoz eljuttatott közlemény szerint a polgármester sajnálatosnak tartja, hogy a kerületet érintő fontos változtatásokról, mint például az 1-es villamos meghosszabbításának elmaradásáról, az utóbbi időben kizárólag a sajtóból értesül a kerület vezetése. A Polgármesteri Hivatal azt is hozzáfűzte, hogy nincsen kamera a kereszteződésnél, így nem is bírságolnak.

Az eddigi telizöldes forgalmi rend, vagyis a szembejövő forgalom kötelező bevárása miatt a kereszteződés előtt gyakran feltorlódott a város irányába tartó forgalom, de hivatalosan nem ez az oka a mostani változásnak, hanem a balesetmegelőzés. Pedig a dolog érdekessége az, hogy ez a kereszteződés is azon az útvonalon fekszik, amin – egyes értesülések szerint – Tarlós István főpolgármester reggelente dolgozni jár autójával.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20171011_A_III_kerulet_szerint_egyoldaluan_valtoztattak_meg_a_forgalmi_rendet_a_Becsi_uton

MEGOSZTOM:


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés