Nyolcszor tiltották el a vezetéstől, beidézték, ő pedig autóval érkezett a rendőrsére

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztályának munkatársai őrizetbe vették a notórius bűnelkövetőt.

Még a saját hibájából sem tanult az a 35 éves szabadszállási lakos, aki 2021. december 7-én éjjel egy autóval közlekedett a kiskunsági városban. A férfit igazoltatták a rendőrök, és azonnal kiderült, hogy nincs vezetői engedélye, mert a környező járásbíróságok sorra eltiltották a vezetéstől. A járőrök nem hittek a szemüknek, amikor megszámolták:

A sofőr ellen nyolc járművezetéstől eltiltás volt éppen hatályban.

Az újabb jogsértés miatt ismét büntetőfeljelentést tettek ellene, az ügyet vizsgáló rendőrtiszt pedig kihallgatásra idézte.

A gyanúsított az idézésnek eleget téve 2022. január 11-én el is indult a rendőrkapitányságra: autóval, amelyet ő vezetett. Pechjére a szolgálatban lévő egyenruhások megállították, majd rövid adategyeztetés után immár őrizetbe is vették.

Hirdetés

A nyomozók kezdeményezik a többrendbeli járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett elkövetésével gyanúsítható férfi letartóztatását.

Forrás: police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Összeveszett az asszonnyal. Az autósok felé csapkodott ásóval a dühös férfi

    Összeveszett az asszonnyal. Az autósok felé csapkodott ásóval a dühös férfi


  • Kettőt villantottak rá, már taposott is a fékbe, majd kipattant az autóból. Ilyen miatt ne villogj!

    Kettőt villantottak rá, már taposott is a fékbe, majd kipattant az autóból. Ilyen miatt ne villogj!


  • A Nagykőrösi úton vezette le a karácsony előtti feszültséget két volvós

    A Nagykőrösi úton vezette le a karácsony előtti feszültséget két volvós


  • Fékezés nélkül szállt bele a furgonos egy kisteherautóba az M0-son

    Fékezés nélkül szállt bele a furgonos egy kisteherautóba az M0-son


  • Hatalmas balesetet okozott a két balfék kis híján. Óriásit védett mindkét kamerás sofőr

    Hatalmas balesetet okozott a két balfék kis híján. Óriásit védett mindkét kamerás sofőr


  • Büntetőfékezésével több milliós kárt okozott, nagy részét saját magának. Itt tart az általunk közzétett ügy

    Büntetőfékezésével több milliós kárt okozott, nagy részét saját magának. Itt tart az általunk közzétett ügy


  • Ugrani kellett a rendőrnek. Hatalmas sebességgel belerohant a villogó rendőrautóba egy figyelmetlen sofőr

    Ugrani kellett a rendőrnek. Hatalmas sebességgel belerohant a villogó rendőrautóba egy figyelmetlen sofőr


  • Rommá törte autóját az aquaplaning miatt. Felvétel készült róla

    Rommá törte autóját az aquaplaning miatt. Felvétel készült róla


  • Halálos baleset történt. Frontálisan ütköztek össze

    Halálos baleset történt. Frontálisan ütköztek össze


  • Furcsán vezetett, nem azt találták a rendőrök a koporsókban, amire számítottak

    Furcsán vezetett, nem azt találták a rendőrök a koporsókban, amire számítottak


  • Nem vették vissza a kocsit, dühében berongyolt az autókereskedésbe

    Nem vették vissza a kocsit, dühében berongyolt az autókereskedésbe


  • Hétfőtől bekeményít az utakon a rendőrség

    Hétfőtől bekeményít az utakon a rendőrség


  • Döbbenetes videón, ahogy kiszakad egy terepjáró hátsó kereke az M4-esen

    Döbbenetes videón, ahogy kiszakad egy terepjáró hátsó kereke az M4-esen


  • Új videó került elő a zuglói villamos-busz ütközésről

    Új videó került elő a zuglói villamos-busz ütközésről


  • Delhusa Gjon esete miatt közokirat-hamisítás gyanújával indított eljárást a rendőrség

    Delhusa Gjon esete miatt közokirat-hamisítás gyanújával indított eljárást a rendőrség