Hirdetés

Hírek
Nemrég adták át, de máris sikerült valakinek forgalommal szemben haladnia az M85-ös főúton
Nemrég adták át, de máris sikerült valakinek forgalommal szemben haladnia az M85-ös főúton
Hirdetés

Forgalommal szemben haladt egy sofőr az M85-ös főút egyik szakaszán, a rendőrök igazították útba-adta híról a police.hu

A rendőrségre 2020. december 22-én 5 óra 44 perckor bejelentés érkezett, amely szerint az M85-ös számú főúton, Fertőszentmiklós térségében egy személygépkocsi a forgalommal szemben, Győr felől Sopron irányába halad. A soproni járőrök rövid időn belül megállították a szabálytalanul közlekedő gépjárművet, annak vezetőjét igazoltatták.

Az intézkedés során a sofőr a rendőröknek elmondta, hogy észlelte, hogy a forgalommal szemben megy, el akarta hagyni a főutat, és kereste a lehajtás lehetőségét.

Az intézkedést követően az egyenruhások segítettek a sofőrnek a gépjármű biztonságos megfordulásában, majd a főútról történő lehajtóig kísérték el az autót.

A járőrök a 29 éves újkéri sofőr ellen szabálysértési feljelentést tettek.

Hirdetés

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét:

  • A megyében nemrég adták át az M85-ös számú gyorsforgalmi utat, amelynek fel-, illetve lehajtói pontos helyét a közlekedésben résztvevők még nem ismerhetik eléggé. Ezért is van nagy jelentősége annak, hogy figyeljen az úton kihelyezett jelzőtáblákra, azok útmutatásait tartsa be!
  • Amennyiben észreveszik, hogy a forgalommal szemben haladnak, semmiképp se tolasson vissza a felhajtóra, önállóan ne forduljon meg az úton!
  • Kapcsolja be a vészvillogót, lehetőség szerint húzódjon le a leállósáv szélére, vagy forgalmi sávon kívülre, és álljon meg. Vegye fel a láthatósági mellényt, szálljon ki az autóból, és a korlát mögött várakozva hívje fel a 112-es segélyhívó számot!
Forrás: police.hu


MEGOSZTOM:


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés