Hirdetés

Hírek
Nem volt bekötve, ezért kirepült a autóból
Nem volt bekötve, ezért kirepült a autóból
Hirdetés

A ráckevei rendőrök befejezték annak a 49 éves nőnek az ügyét, aki a gyanú szerint elvesztette uralmát járműve felett, lesodródott az útról, majd fának csapódott- írta meg a police.hu. A baleset következtében a hátsó ülésen utazó 71 éves asszony a helyszínen meghalt.

2021. október 28-án 10 óra 15 perc körül egy személygépkocsi az 51-es főúton, Dömsöd térségében közlekedett Budapest felől Baja irányába, amikor egy enyhén balra ívelő kanyarban lesodródott és egy út menti fának csapódott. Az ütközéstől a gépkocsi megpördült, a bal hátsó ülésen utazó, 71 éves asszony kirepült az autóból, és a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A közlekedési baleset vizsgálata szakértők bevonásával zajlott. Az igazságügyi orvosszakértő szerint a 71 éves áldozat a balesetben elszenvedett sérüléseinek – súlyos agy-, és arckoponyatörés, koponyaüreg megnyílása, végtagtörések, bal oldali sorozat bordatörés, mellüregi vérgyülem, szív bal kamrájának átszakadása, valamint májroncsolódás – következtében vesztette életét.

A szakértő kitért arra is, amennyiben az utas becsatolt biztonsági övvel utazott volna, a személygépkocsiból kizuhanást a biztonsági öv megakadályozta volna, és nem keletkeztek volna a végzetes, élettel összeegyeztethetetlen sérülések.

A műszaki szakértő megállapította, hogy a sofőr a pályaelhagyás után eltúlzott kormánymozdulattal akart visszatérni az útra, amelynek következtében nagyobb lett a gépkocsira ható oldalgyorsulás, ezért vesztette el uralmát a gépkocsi felett. Az útról történő lehaladás a vezető részére felróható vezetéstechnikai hiba volt, ennek következményeit képtelen volt kivédeni.

P. Anitát halálos közúti baleset okozása vétségével gyanúsították meg. Beismerő vallomást tett, a felelősségét elismerte.
A Ráckevei Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a vizsgálatot – vádemelésre javaslatot téve – befejezte, az iratokat átadta az ügyészségnek.

Hirdetés

Fotó: police.hu
Fotó: police.hu
Boritókép: police.hu

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés