Évek óta ígérik a dugódíj bevezetését a fővárosban: most úgy tűnik, valósággá válik.
A fővárosi önkormányzat ugyanis nyilvánosságra hozta a 2030-ig szóló Budapesti Mobilitási Tervet.
Ez az egyeztetésre és véleményezésre bocsátott terv tartalmazza azokat a közlekedési fejlesztési terveket, amelyekre sor kerülhet a következő években.
A tervben a dugódíj is szerepel, mint 2021 és 2025 között 3,3 milliárd forintból megvalósítandó projekt.
A dugódíj még alacsony forráskeret esetén is javasolt beruházásként jelenik meg a tervben.
A dugódíjról még 2015-ben Tarlós István főpolgármester azt mondta: első lépcsőben lenne egy Budapest-matrica, aminek érvényessége a főváros teljes közigazgatási területére kiterjedne (a megyei matricához hasonlóan). Ennek ára 5000 forint lenne évente.
Második lépcsőben lehet egy szűkebben vett 2. belvárosi zóna, külön díjjal. Ennek határát nem tudni, de Tarlós szerint inkább a városmagot védené.
A díj összegét még nem határozták meg – írja az Index.
A dugódíj bevezetésétől a forgalom csökkenését remélik.
Forrás: 16.kerület.ittlakunk.hu
MEGOSZTOM:
hirdetések

Cégek, akik támogatják a kulturált közlekedést
SZUPERPIAC.HU
Képes hirdetés díjmentesen
SZERVIZPROGRAMOM.HU
Többé nem papírozol. Digitális munkalap és ügyvitel GINOP támogatással
AUTOVIGNET.HU
Autópálya matrica vásárlás online
FELLPACK.HU
Csomagolóanyagok széles választéka raktárról – Zacskó, zsák, doboz, boríték, ragasztószalag és sok minden más
ROADRACE.HU – A LEGÁLIS VERSENYEK OLDALA
Információ: [email protected], powered by PILOT-SYSTEM
Megjelenhetsz támogatóként
Részletek: itt!
JELENJ MEG TÁMOGATÓKÉNT
YouTube csatornánkon és a BpiAutósok.hu kiemelt felületein
YOUTUBE INTRO – FŐTÁMOGATÓI HELY
Hirdess a közzétett videók elején főtámogatóként és kerülj a figyelem középpontjába
Friss
-
Belecsapódtak az autóba egy ceglédi zebrán. Sisak nélkül, ketten egy rolleren
-
Videón súlyos baleset: egy autós a figyelmetlensége miatt sodorta el a motorost
-
Szirénázó rendőrautónak csapódott
-
Tragédia Újbudán: Elektromos autó gyulladhatott ki a mélygarázsban – meghalt egy nő
-
160-nal „tolta le” a BMW-s a civilnek látszó rendőrautót – azonnal megállították és megbüntették
-
Közel 200-zal száguldozott egy magyar fiatal Ausztriában – ez lett az eredménye!
-
Változás jön a jogosítványoknál
-
Menekült a rendőrök elől, tehervonat elé zuhant a 18. kerületben. Most ismét balesetet okozott
-
Az utolsó perceket megmutatta a rendőrség. Tragikus véget ért a verseny
-
Egymás után sorra bolondultak meg a sofőrök az Üllői úton – Ezt nehéz megmagyarázni…
-
Elképesztő jelenet egy budapesti zebránál – az M3-ason pedig nem hittünk a szemünknek
-
Nagy a baj Kőbányán. Kamion került szorult helyzetbe
-
FOTÓK: Több ezer üveg sör ömlött az aszfaltra az M6-os egyik lehajtójánál
-
Irány vissza, bármi áron – terepjárós lazaság az M7-en
-
Defekt miatt csapódott a szalagkorlátnak – Olvasónk kamerája rögzítette