Évek óta ígérik a dugódíj bevezetését a fővárosban: most úgy tűnik, valósággá válik.
A fővárosi önkormányzat ugyanis nyilvánosságra hozta a 2030-ig szóló Budapesti Mobilitási Tervet.
Ez az egyeztetésre és véleményezésre bocsátott terv tartalmazza azokat a közlekedési fejlesztési terveket, amelyekre sor kerülhet a következő években.
A tervben a dugódíj is szerepel, mint 2021 és 2025 között 3,3 milliárd forintból megvalósítandó projekt.
A dugódíj még alacsony forráskeret esetén is javasolt beruházásként jelenik meg a tervben.
A dugódíjról még 2015-ben Tarlós István főpolgármester azt mondta: első lépcsőben lenne egy Budapest-matrica, aminek érvényessége a főváros teljes közigazgatási területére kiterjedne (a megyei matricához hasonlóan). Ennek ára 5000 forint lenne évente.
Második lépcsőben lehet egy szűkebben vett 2. belvárosi zóna, külön díjjal. Ennek határát nem tudni, de Tarlós szerint inkább a városmagot védené.
A díj összegét még nem határozták meg – írja az Index.
A dugódíj bevezetésétől a forgalom csökkenését remélik.
Forrás: 16.kerület.ittlakunk.hu
MEGOSZTOM:
hirdetések

Cégek, akik támogatják a kulturált közlekedést
SZUPERPIAC.HU
Képes hirdetés díjmentesen
SZERVIZPROGRAMOM.HU
Többé nem papírozol. Digitális munkalap és ügyvitel GINOP támogatással
AUTOVIGNET.HU
Autópálya matrica vásárlás online
FELLPACK.HU
Csomagolóanyagok széles választéka raktárról – Zacskó, zsák, doboz, boríték, ragasztószalag és sok minden más
ROADRACE.HU – A LEGÁLIS VERSENYEK OLDALA
Információ: [email protected], powered by PILOT-SYSTEM
Megjelenhetsz támogatóként
Részletek: itt!
JELENJ MEG TÁMOGATÓKÉNT
YouTube csatornánkon és a BpiAutósok.hu kiemelt felületein
YOUTUBE INTRO – FŐTÁMOGATÓI HELY
Hirdess a közzétett videók elején főtámogatóként és kerülj a figyelem középpontjába
Friss
-
Meztelenül vezetett, majd megharapott egy rendőrt Budaörsön
-
Dühöngő motoros ütött arcon egy autóst a Balatonnál
-
Tragédia az M86-oson: a fülkében találták meg a kamionsofőrt
-
Megszólalt a rendőrség a kisgyermekes videónk kapcsán: „Keressük a hősöket!”
-
Forradalmi ötlet jöhet az autókra – zöld féklámpával mentenének életeket?
-
Így mentették meg a forgalom közé keveredett kisgyermeket
-
Meglepő videó miatt jelentek meg a rendőrök egy iskolában
-
Így tartsd karban villanybojleredet hosszútávon!
-
Most sokan meglepődhetnek: a VÉDA rendszerrel kapcsolatban szólalt meg a rendőrség
-
„Menjen már le az útról!” – veszélyes rolleres manőver borzolta a kedélyeket az Erzsébet hídon
-
Kiakadtak az utasok! Egy Renault sofőrje állította le a tömegközlekedést Budán
-
Újpesti tragédia: esélye sem volt a járdán elgázolt idős nőnek
-
Nem mindenki fog örülni – új tiltás jöhet a magyar utakon
-
A rendőrség videója csak az előjáték volt – ez a felvétel letaglózó
-
Őrült motorost kaptak rajta a rendőrök a 8-as főúton