Évek óta ígérik a dugódíj bevezetését a fővárosban: most úgy tűnik, valósággá válik.
A fővárosi önkormányzat ugyanis nyilvánosságra hozta a 2030-ig szóló Budapesti Mobilitási Tervet.
Ez az egyeztetésre és véleményezésre bocsátott terv tartalmazza azokat a közlekedési fejlesztési terveket, amelyekre sor kerülhet a következő években.
A tervben a dugódíj is szerepel, mint 2021 és 2025 között 3,3 milliárd forintból megvalósítandó projekt.
A dugódíj még alacsony forráskeret esetén is javasolt beruházásként jelenik meg a tervben.
A dugódíjról még 2015-ben Tarlós István főpolgármester azt mondta: első lépcsőben lenne egy Budapest-matrica, aminek érvényessége a főváros teljes közigazgatási területére kiterjedne (a megyei matricához hasonlóan). Ennek ára 5000 forint lenne évente.
Második lépcsőben lehet egy szűkebben vett 2. belvárosi zóna, külön díjjal. Ennek határát nem tudni, de Tarlós szerint inkább a városmagot védené.
A díj összegét még nem határozták meg – írja az Index.
A dugódíj bevezetésétől a forgalom csökkenését remélik.
Forrás: 16.kerület.ittlakunk.hu
MEGOSZTOM:
hirdetések

A kulturált közlekedés támogatói
SIMPLEBIZTOSÍTÁS.HU
Megérkezett a SimpleBiztosítás! Kösd te is itt az autós biztosításaidat!
SZAMLAZOPROGRAMOM.HU
Nem csak számlázó! Készletkezelés, webáruház-integráció, automatizált ügyvitel
AUTOVIGNET.HU
Autópálya matrica vásárlás online
FELLPACK.HU
Csomagolóanyagok széles választéka raktárról – Zacskó, zsák, doboz, boríték, ragasztószalag és sok minden más

Megjelenhetsz támogatóként
Havi kb. 1-1,5M megtekintés – Részletek itt
JELENJ MEG TÁMOGATÓKÉNT
YouTube csatornánkon és a BpiAutósok.hu kiemelt felületein
YOUTUBE INTRO – FŐTÁMOGATÓI HELY
Hirdess a közzétett videók elején főtámogatóként és kerülj a figyelem középpontjába
Friss
-

33 tonnás munkagép mozdult el veszélyesen a Kerepesi úton szállítás közben
-

Mától vasárnapig könnyen kiürülhet a pénztárcád, ha ész nélkül közlekedsz
-

Letarolta a nyergessel az autót Debrecenben. Valószínűleg a holttér miatt nem látta
-

A buszsávban nyomult előre, elé kanyarodott a Dacia. Összeütköztek
-

Nem engedte el az ámokfutót, majdnem felkenték a szalagkorlátra
-

Körforgalomban gázolta halálra a biciklist egy 15 tonnás két pótkocsis traktor
-

Villanyoszlopnak ütközött és kigyulladt egy személyautó a Váci úton. A sofőrnek menekülnie kellett a lángok elöl
-

Letarolt a vonat egy kisteherautót Kecskeméten
-

Bosszú: Belehajtott az okmányirodába egy kamionos, mert nem kapta meg a jogosítványát
-

Ismét lefotózták autójával Kern Andrást, ezúttal az 5. kerületi Balassi utcában
-

Oldalról rohant bele a Skodába a Fiat Panda Budaörsön. Nem kapott elsőbbséget
-

Forradalom az autóiparban: a jövő okos járművei
-

Olyat tett a villamosvezető a Flórián téren, hogy még a videót nézve is megáll bennünk az ütő
-

Guggolva távcsöves puskát tartott az elhaladó gépjárművekre és a rendőröket is fenyegette
-

A 17 éves fiú ittas útja során háromszor is ütközött




