Évek óta ígérik a dugódíj bevezetését a fővárosban: most úgy tűnik, valósággá válik.
A fővárosi önkormányzat ugyanis nyilvánosságra hozta a 2030-ig szóló Budapesti Mobilitási Tervet.
Ez az egyeztetésre és véleményezésre bocsátott terv tartalmazza azokat a közlekedési fejlesztési terveket, amelyekre sor kerülhet a következő években.
A tervben a dugódíj is szerepel, mint 2021 és 2025 között 3,3 milliárd forintból megvalósítandó projekt.
A dugódíj még alacsony forráskeret esetén is javasolt beruházásként jelenik meg a tervben.
A dugódíjról még 2015-ben Tarlós István főpolgármester azt mondta: első lépcsőben lenne egy Budapest-matrica, aminek érvényessége a főváros teljes közigazgatási területére kiterjedne (a megyei matricához hasonlóan). Ennek ára 5000 forint lenne évente.
Második lépcsőben lehet egy szűkebben vett 2. belvárosi zóna, külön díjjal. Ennek határát nem tudni, de Tarlós szerint inkább a városmagot védené.
A díj összegét még nem határozták meg – írja az Index.
A dugódíj bevezetésétől a forgalom csökkenését remélik.
Forrás: 16.kerület.ittlakunk.hu
MEGOSZTOM:
hirdetések

A kulturált közlekedés támogatói
SIMPLEBIZTOSÍTÁS.HU
Megérkezett a SimpleBiztosítás! Kösd te is itt az autós biztosításaidat!
SZAMLAZOPROGRAMOM.HU
Nem csak számlázó! Készletkezelés, webáruház-integráció, automatizált ügyvitel
AUTOVIGNET.HU
Autópálya matrica vásárlás online
FELLPACK.HU
Csomagolóanyagok széles választéka raktárról – Zacskó, zsák, doboz, boríték, ragasztószalag és sok minden más

Megjelenhetsz támogatóként
Havi kb. 1-1,5M megtekintés – Részletek itt
JELENJ MEG TÁMOGATÓKÉNT
YouTube csatornánkon és a BpiAutósok.hu kiemelt felületein
YOUTUBE INTRO – FŐTÁMOGATÓI HELY
Hirdess a közzétett videók elején főtámogatóként és kerülj a figyelem középpontjába
Friss
-

Így törte össze a cég egy éves autóját, majd egyszerűen felmondott, sőt sérelmezte, hogy miért nem látta őt a szembe jövő
-

A felnin hasított végig a Rákóczi úton egy autós. Videóra vették
-

Kamera rögzítette, ahogy egymásba rohannak a figyelmetlen autósok az M0-son
-

Rendkívüli döntés: Beavatkoznak az üzemanyagárakba
-

Változások jöhetnek a jogosítványok megszerzésénél
-

Hatalmas baleset történt az M2-es autóúton Vácnál
-

Jött a furgon, a suzukis pedig próbált menekülni
-

Próbáltak segíteni, de a szalagkorlát miatt nem tudták kinyitni a jármű ajtaját
-

Zuglóban új területeken lesz fizetős a parkolás
-

Elképesztően sok gyorshajtót fogtak meg a rendőrök az egy hét intenzív ellenőrzés alatt
-

Megrakott autószállítók ütköztek az M5-ös autópályán
-

Sokan a világért sem akarták volna kiengedni a bajba került sofőrt az M0-s belső sávjából
-

Hatalmasat borult egy szalagkorlátnak csapódó autó az M1-en
-

Ritkán látunk ilyen szinten ámokfutó sofőrt az utakon. Ütközött is egy autóval, majd továbbhajtott
-

Lenyúlta a Porshcét a volt élettárs, majd összetörte. Késsel fenyegette meg a tulaj – VIDEÓ




