Évek óta ígérik a dugódíj bevezetését a fővárosban: most úgy tűnik, valósággá válik.
A fővárosi önkormányzat ugyanis nyilvánosságra hozta a 2030-ig szóló Budapesti Mobilitási Tervet.
Ez az egyeztetésre és véleményezésre bocsátott terv tartalmazza azokat a közlekedési fejlesztési terveket, amelyekre sor kerülhet a következő években.
A tervben a dugódíj is szerepel, mint 2021 és 2025 között 3,3 milliárd forintból megvalósítandó projekt.
A dugódíj még alacsony forráskeret esetén is javasolt beruházásként jelenik meg a tervben.
A dugódíjról még 2015-ben Tarlós István főpolgármester azt mondta: első lépcsőben lenne egy Budapest-matrica, aminek érvényessége a főváros teljes közigazgatási területére kiterjedne (a megyei matricához hasonlóan). Ennek ára 5000 forint lenne évente.
Második lépcsőben lehet egy szűkebben vett 2. belvárosi zóna, külön díjjal. Ennek határát nem tudni, de Tarlós szerint inkább a városmagot védené.
A díj összegét még nem határozták meg – írja az Index.
A dugódíj bevezetésétől a forgalom csökkenését remélik.
Forrás: 16.kerület.ittlakunk.hu
MEGOSZTOM:
A kulturált közlekedés támogatói
hirdetések

SZUPERPIAC.HU
Képes hirdetés díjmentesen
SZERVIZPROGRAMOM.HU
Többé nem papírozol. Digitális munkalap és ügyvitel GINOP támogatással
AUTOVIGNET.HU
Autópálya matrica vásárlás online
FELLPACK.HU
Csomagolóanyagok széles választéka raktárról – Zacskó, zsák, doboz, boríték, ragasztószalag és sok minden más
ROADRACE.HU – A LEGÁLIS VERSENYEK OLDALA
Információ: [email protected], powered by PILOT-SYSTEM
Megjelenhetsz támogatóként
Részletek: itt!
JELENJ MEG TÁMOGATÓKÉNT
YouTube csatornánkon és a BpiAutósok.hu kiemelt felületein
YOUTUBE INTRO – FŐTÁMOGATÓI HELY
Hirdess a közzétett videók elején főtámogatóként és kerülj a figyelem középpontjába
Friss
-
Brutális ütközés Piricsén – kettészakadt egy vontató, meghalt a motoros
-
Pár métert bírtak csak – így buktak le az autótolvaj kamaszok Orgoványban
-
Nem bírta elviselni, hogy megelőzték – autórongálás lett a parkolás vége Győrben
-
24 éves gumi okozhatta a súlyos balesetet Papkeszinél
-
A tetőablakon át menekült a lángok elől, az autós meghalt
-
Kalapáccsal verték szét a traffipaxot a Váci úton – 8 milliós kárt okoztak
-
Eszeveszett tempóval érkezett Audi okozott láncbalesetet az M1-esen
-
Filmnézés és robotpincér várja a vendégeket – Elkészült a Tesla retró-futurista autós étterme
-
Tesla a Teslával – ez van, ha valaki semmibe veszi a KRESZ-t: hajmeresztő jelenet Szadánál
-
Menekülés a rendőrök elől, taxi karambol, sérültek – így végződött a belvárosi hajsza
-
Sávváltás után csapódott bele az álló kamionba az M1-esen – kamerafelvétel rögzítette a balesetet
-
Potenciális halálosztók a 3-as főúton – kamera rögzítette
-
Menekülés, baleset, harapás – rendőrtámadás egy szabálytalan sofőrtől
-
Állsz a lámpánál az új kocsiddal, majd megjelenik Drift King
-
Hét autó karambolozott az M1-esen, hatalmas torlódás alakult ki