Nem tetszett a nőnek, hogy a mentősök vele együtt álltak meg életet menteni

A mentőszolgálatnak címezte az a 40 év körüli budapesti felkarsérült asszony a következő felháborodott sorokat, aki csaknem egy órát töltött a mentőautóban ülve:

 “K*****ra nem akarom nézni a nyitott ajtón át, hogy csöveket nyomnak bele valakibe, akinek kék a feje!” „NEM EZÉRT FIZETEM AZT A KIB***OTT TB-T”

A panaszos a mentésirányító azonnali felelősségre vonását követelte, így a mentők hivatalból kivizsgálták az esetet.

Az eljárás tanúk meghallgatása nélkül zárult le, amiről a levélírót is értesítették a mentők.

Hirdetés

A rendszer adataiból ugyanis kiderült, hogy a mentésvezető a lehető legjobb döntést hozta, így igaz, hogy a (stabil állapotú) nő szállításában 57 perc veszteglés történt, ám az újraélesztéshez 4 perc 16 másodpercen belül megérkezett a segítség, miközben egy távolabbi szabad mentőegység is riasztásra került.

Sajnos a 60 év körüli férfi életét a kitartó küzdelem és a mentők összehangolt csapatmunkája ellenére sem lehetett megmenteni, a mentőegység pedig folytatta útját a kórházba az eredeti sérülttel.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján


  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt


  • Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr

    Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr


  • Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon

    Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon


  • Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány

    Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány


  • Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet

    Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet


  • Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte

    Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte