Nem sok esélyt hagyott magának a túlélésre: Halálra gázolták, miután egy kisteherautó is elsodorta – FOTÓK

Veszprém vármegyében, a 8-as főúton történt a tragikus baleset. Egy idős nő vesztette életét újév napján. – írta meg a Delta Hírek Facebook oldalán.

A helyszínen kiderült, hogy a nő a két forgalmi sáv közepén, a forgalommal szemben, láthatósági mellény nélkül, sötét ruházatban sétált, amikor egy kisteherautó elsodorta, de ekkor még állva maradt. Rövid időn belül egy személyautó is elütötte.

A személyautó sofőrje, aki Ausztriába tartott, azonnal a nő segítségére sietett.

Telefonon értesítette a mentőket, és megkezdte az újraélesztést, amit később a kiérkező rendőrök folytattak – erről az autót vezető férfi beszélt.

A sofőrt nagyon megviselte a baleset, hiszen korábban már részt vett egy motorbaleset helyszínén, de akkor nem volt közvetlen részese a tragédiának. – tette hozzá a portál.

Az áldozatot órákig nem tudták azonosítani a rendőrök. Végül kiderült, hogy egy 70 év körüli nő volt.

Hirdetés
Fotó és borítókép: Delta Hírek Facebook oldala
Fotó és borítókép: Delta Hírek Facebook oldala
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit

    Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit


  • Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén

    Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén


  • Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt

    Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt


  • Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!

    Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!


  • Öten megsérültek egy frontális balesetben

    Öten megsérültek egy frontális balesetben


  • Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál

    Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál


  • Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni

    Hatalmasat esett a robogós futár, azonnal rohant segíteni


  • Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége

    Jópofának hitték, feljelentés lett az alagutas performansz vége


  • Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon

    Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon


  • Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton

    Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton


  • Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása

    Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása


  • Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem

    Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem


  • Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban

    Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban


  • Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út

    Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út


  • 300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt

    300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt