„Nem is tudtam, hogy Magyarországon is mérnek sebességet menet közben” – volt aki ezt mondta a rekorderek közül

A hét negyedik napján két autós is a megengedett sebességnél jóval gyorsabban közlekedett Tolna vármegye útjain, amikor a traffipax bemérte őket.

Február első napján a vármegyei forgalomellenőrzők a szokásos módon közúti ellenőrzést végeztek. A nap folyamán a forgalomban figyelték a szabályszegőket, továbbá mérték menet közben az autósok sebességét is. Már délelőtt több olyan sofőrrel találkoztak, akik a megengedett 90 kilométer/órás sebességnél jóval gyorsabban közlekedtek.

Az első autóst az 56-os főút 8-as kilométerszelvényében kapták lencsevégre, amikor 143 km/h-s sebességgel haladt. A sofőr „jutalma” négy közlekedési pont és 78.000 forint közigazgatási bírság lett.

Nem sokkal később kollégáink már a 65-ös főúton haladtak, amikor egy autós egy emelkedőn 154 km/h-s sebességgel távolodott tőlük. Az egyenruhások a gyorshajtó után eredtek, aki megállítását követően csodálkozva mondta a rendőröknek, nem is tudta, hogy Magyarországon is mérnek sebességet menet közben.

Hirdetés

Az emelkedőn gyorsuló autósnak 117.000 forint bírságot kell fizetnie, és hat közlekedési büntető pontot is feljegyeztek neki. – közölte a police.hu

police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt

    Frontálisan ütköztek, egy 25 év körüli nő azonnal meghalt


  • Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!

    Feltétlen vidd a családot, ha Párizsba mész!


  • Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje

    Kirepült az autópályáról egy kocsi, valószínűleg elaludt a sofőrje


  • Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben

    Bepöccent és vadállat módjára viselkedett egy BMW-s a 11. kerületben


  • Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta

    Ittasan, közel 120-szal hajtott, miközben szikrázva tolta maga előtt az elcsapott motort. A sérültet magára hagyta


  • Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön

    Gyerekeket szállító kisbusz karambolozott az M5-ösön


  • Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet

    Állsz a ronggyá tört autód mellett és azt hiszed, ennél rosszabb már nem lehet


  • Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához

    Még azt is megszívatta a BMW-s, akinek köze nem volt a problémájához


  • BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt

    BKK buszbaleset Pécelen: Egy ember meghalt


  • Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával

    Többször megpördült a fiatal, bedrogozott sofőr, majd az árokban kötött ki autójával


  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján