Nem értem, mi a gond – mondta, miután áthajtott a gyerekek között a zebrán

Két gyalogos között „pont elfért” – fél évre eltiltották a vezetéstől az ózdi autóst

Döbbenetes jelenetet rögzítettek a rendőrök Ózdon: egy autós fittyet hányt a legalapvetőbb közlekedési szabályra, és egyszerűen áthajtott a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, miközben épp gyerekek keltek át rajta – pedagógus kíséretében.

A sofőr úgy vélte, még épp átfér a gyalogosok között, ezért meg sem állt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság videón is bemutatta az esetet, amelyhez csak ennyit fűztek: „Na, ez meredek!”

  • 90-nel száguldott a rolleres a 6-oson, de emberére talált – az audis nem nézte jó szemmel

    Az első felvétel a 6-os úton készült, ahol egy rolleres minden józan észt mellőzve, mintegy 90 km/órás tempóval száguldott az autók között. A beküldő szerint a kétkerekű vezetője még előzgetett is a járművek között, majd egy nagy sebességgel érkező Audi elé vágott be.

Az autó vezetőjét később felelősségre vonták, ő azonban láthatóan nem értette, mi ezzel a probléma. A rendőrség tájékoztatása szerint a sofőr így reagált: „Nem értem, mi a gond.”

A hatóságok azonban pontosan értették, és egyértelmű döntést hoztak: 65 ezer forintos bírságot szabtak ki, emellett fél évre eltiltották a vezetéstől.

MEGOSZTÁS
Üzleti kapcsolatfelvétel: LinkedIn