Nem érdekelte az előzni tilos, bajba sodorta magát a Passat sofőrje

Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt, 2024.05.31-én, 16 óra előtt, a 4-es főúton, Újfehértó előtt.

„A felvételen folyamatosan haladunk a forgalmas 4-esen. Egy kisteher a mellékútra fordul le, időben irányjelez, lassít, a forgalmi sáv belső széléhez húzódik, én is és a mögöttem közlekedő teherautós is lassít, eközben nagy tempóban egy Passat előzi a sort, utolsó pillanatban veszi észre a lekanyarodni szándékozót, illetve az előzni tilos tábla után sem fejezi be a sor előzését. Ehhez képest szerencsésen megoldotta :),  igaz akkor ijesztő volt. A kamera órája nem pontos, egy órát hozzá kell adni.”

– írta meg olvasónk.

Hirdetés

NEM ÉRDEKELTE az előzni tilos, BAJBA SODORTA MAGÁT a Passat sofőrje

Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt, 2024.05.31-én, 16 óra előtt, a 4-es főúton, Újfehértó előtt. „A felvételen folyamatosan haladunk a forgalmas 4-esen. Egy kisteher a mellékútra fordul le, időben irányjelez, lassít, a forgalmi sáv belső széléhez húzódik, én is és a mögöttem közlekedő teherautós is lassít, eközben nagy tempóban egy Passat előzi a sort, utolsó pillanatban veszi észre a lekanyarodni szándékozót, illetve az előzni tilos tábla után sem fejezi be a sor előzését.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Egy körforgalom fogott ki a robotaxin. Hányás lett volna a vége, ha benne ülsz

    Egy körforgalom fogott ki a robotaxin. Hányás lett volna a vége, ha benne ülsz


  • Kigyulladt egy HÉV szerelvény Budapesten

    Kigyulladt egy HÉV szerelvény Budapesten


  • Alaposan móresre tanította a buszsofőr a kamerás autó sofőrjét, aki későn észlelte, hogy ki akar hajtani a buszmegállóból

    Alaposan móresre tanította a buszsofőr a kamerás autó sofőrjét, aki későn észlelte, hogy ki akar hajtani a buszmegállóból


  • Biztatóak a hírek Sallai Nóráról, de a karácsonyt még kórházban tölti

    Biztatóak a hírek Sallai Nóráról, de a karácsonyt még kórházban tölti


  • Csúnya baleset történt Budaörsön. Nem kapott elsőbbséget az Audi sofőrje

    Csúnya baleset történt Budaörsön. Nem kapott elsőbbséget az Audi sofőrje


  • Frontálisan ütközött teherautóval a 22. kerületben. Azonnal meghalt

    Frontálisan ütközött teherautóval a 22. kerületben. Azonnal meghalt


  • Ladával driftelve díszítette fel a fenyőfát Jászapátin

    Ladával driftelve díszítette fel a fenyőfát Jászapátin


  • A trükkös fiúk megpróbáltak túljárni a rendőrök eszén, de nem sikerült

    A trükkös fiúk megpróbáltak túljárni a rendőrök eszén, de nem sikerült


  • Kis híján a tömegbe gázolt az ámokfutó, kerékpársávon hajtó smartos

    Kis híján a tömegbe gázolt az ámokfutó, kerékpársávon hajtó smartos


  • Kisiklott egy villamos Zuglóban. Busszal ütközött a Nagy Lajos király útján

    Kisiklott egy villamos Zuglóban. Busszal ütközött a Nagy Lajos király útján


  • Akkora fényshowt csináltak a hazai Teslások, hogy a holdról is látni lehetett

    Akkora fényshowt csináltak a hazai Teslások, hogy a holdról is látni lehetett


  • Percekig vizsgálta, simogatta a nyílt pálya közepén a szalagkorlátot az M85-ösön

    Percekig vizsgálta, simogatta a nyílt pálya közepén a szalagkorlátot az M85-ösön


  • Hatalmas erővel, szándékosan beletolatott a taxiba a hisztériázó nő Budapesten

    Hatalmas erővel, szándékosan beletolatott a taxiba a hisztériázó nő Budapesten


  • Hatéves kisfiút gázolt el egy terepjáró Hódmezővásárhelyen

    Hatéves kisfiút gázolt el egy terepjáró Hódmezővásárhelyen


  • A mélybe zuhant lakóbuszával egy magyar férfi Olaszországban

    A mélybe zuhant lakóbuszával egy magyar férfi Olaszországban