Nem csak majmokon, embereken is tesztelték a dízelfüstöt a német autógyártók

A múlt héten derült ki, egyes gyártók majmokon végeztek kísérleteket a dízelgázokra, most kiderült, úgy tűnik, nem álltak meg itt.

Embereken is tesztelték a dízel üzemanyag füstjében található egyik gáz hatását egy német autógyártók által alapított csoport megrendelésére – számoltak be róla német lapok vasárnap este.

Stuttgarter és a Süddeutsche Zeitung a szállítási szektor környezeti és egészségügyi helyzetével foglalkozó európai kutatócsoport (EUGT) tanulmánya alapján számolt be az esetről, nem sokkal egy minapi leleplezés után, amely szerint 2014-ben majmokkal lélegeztették be egy dízelmotoros Volkswagen Beetle kipufogófüstjét.

A Volkswagen, a Daimler és a BMW által alapított, azóta már megszűnt EUGT a lapjelentések szerint rendelt egy tanulmányt „a nitrogén-dioxid (NO2) emberek általi rövid távú belélegzéséről” is valamikor 2012 és 2015 között. Az Aacheni Egyetemi Kórház egyik intézete akkoriban vizsgált ki 25 embert, miután néhány órán át különböző mennyiségű nitrogén-dioxidot lélegeztek be.

A múlt héten a The New York Times című amerikai lap közölt riportot egy amerikai kutatóintézetről, ahol tíz majmot zártak be egy légmentesen lezárt konténerbe, ahol rajzfilmeket nézettek velük, miközben egy Volkswagen gépjármű füstjét kellett belélegezniük.

Szombaton a Volkswagen és a Daimler cég is reagált a majomtesztben való érintettségük hírére. A VW meggyőződését fejezte ki, hogy „az akkortájt választott tudományos módszerek hibásak voltak” és „jobb lett volna egy ilyen kísérlettől már a kezdet kezdetén elállni”. A Daimler pedig közölte, hogy belső vizsgálatot indított a történtek ügyében, amelyeket „fölöslegesnek és visszataszítónak” tartanak.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20180129_Nem_csak_majmokon_embereken_is_teszteltek_a_dizelfustot_a_nemet_autogyartok

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Súlyos baleset történt az 51-esen

    Súlyos baleset történt az 51-esen


  • Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton

    Megőrült a Prius sofőrje a Döbrentei téren. Az egész sort kicselezve folytatta ámokfutását az Attila úton


  • Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg

    Autós üldözés volt hajnalban Budapesten, hét ember sérült meg


  • Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor

    Koporsóval driftelt a körforgalomban szilveszterkor


  • Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt

    Egy Trabant csapódott az ingatlanra, a sofőr a helyszínen elhunyt


  • Szemben hajtott a forgalommal az M3-ason. Frontálisan karambol lett a vége

    Szemben hajtott a forgalommal az M3-ason. Frontálisan karambol lett a vége


  • Elhagyhatta a kórházat a tragikus balesetben megsérült Sallai Nóra

    Elhagyhatta a kórházat a tragikus balesetben megsérült Sallai Nóra


  • Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg

    Jégtömbök hullottak le a Megyeri híd szerkezetéről. Behorpadt a tető. Taxis olvasónk kárát egyelőre nem tudni ki téríti meg


  • Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót

    Néhány budai autósnak keményen indult az újév. Vélhetően egy Teslával törtek össze négy autót


  • Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik

    Elrabolta a taxiját egy ámokfutó nyáron, most önvédelmi fegyverekkel védi magát. Györgyi újra taxizik


  • Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton

    Még egy BMW-ből is tűzijátékot lőttek menet közben az Üllői úton


  • 2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta

    2025 első fogása: Úgy vették el a jogosítványát, hogy azt még meg sem kapta


  • Barátnőjéhez indult szilveszterezni – Halálos balesettel zárult 2024

    Barátnőjéhez indult szilveszterezni – Halálos balesettel zárult 2024


  • Autósokat riogat a heges arcú fantom. Életveszélyes trükkökkel próbálja megállítani a sofőröket

    Autósokat riogat a heges arcú fantom. Életveszélyes trükkökkel próbálja megállítani a sofőröket


  • Kétszer hatalmasat büntetőfékezett, de valamivel nagyon nem számolt. Instant karma…

    Kétszer hatalmasat büntetőfékezett, de valamivel nagyon nem számolt. Instant karma…