Nem bírta elviselni, hogy megelőzték – autórongálás lett a parkolás vége Győrben

Parkolóhely miatti nézeteltérés fajult rongálásig Győrben, a Kálvária utcában.

Csütörtökön egy helyi férfi a lakosság részére kialakított garázsba állt be SEAT-jával, ami nem tetszett egy BMW-t vezető 51 éves férfinak. A BMW sofőrje azt állította, ő érkezett előbb, ezért szóvá is tette a dolgot.

Amikor a SEAT sofőrje később távozott, a felbőszült BMW-s bosszúból három helyen megkarcolta a járművet. A károsult észrevette a rongálást, és azonnal értesítette a rendőröket.

  • MINT EGY BOSSZÚFILMBEN: üldözés, forgalomfeltartás, majd dulakodás a főút közepén

    Olvasónktól kaptuk az alábbi, több szempontból is botrányos fedélzeti kamerás felvételt. Már a kamerás autó mögé történő kanyarodásnál is kis híján balesetet okozott, de ez még csak a kezdet volt. A sofőr ezután nagy tempóban utoléri a felvételt készítő járművet, majd többször is veszélyes manővereket hajt végre: agresszíven előz, miközben szemből folyamatosan jönnek.

A kiérkező járőrök a környék kamerafelvételeinek köszönhetően gyorsan azonosították a tettest. Mire a férfi visszatért a parkolóba, a rendőrök már várták, elfogták és előállították a kapitányságra.

A gyanúsított elismerte a rongálást, és azt mondta, hirtelen felindulásból karcolta össze a SEAT-ot. Rongálás vétsége miatt indult ellene eljárás.

MEGOSZTÁS
Üzleti kapcsolatfelvétel: LinkedIn