Nem állt meg a STOP táblánál, egy ember meghalt miatta

Egy férfi csak lassított egy STOP táblánál Debrecenben, ezért oldalról beleütközött egy szabályosan közlekedő autóba. A másik kocsi hátsó ülésén egy férfi ült, aki két héttel később belehalt a sérüléseibe.

Figyelmetlenség miatt ment neki egy másik autónak egy sofőr, amitől az kisodródott és neki ütközött egy szemből jövő kocsinak.

A balesetben öten megsérültek. A szabályosan közlekedő autó hátsó ülésén egy 69 éves férfi utazott, aki olyan súlyosan megsérült, hogy két héttel később a kórházban meghalt.

A szabálytalan sofőrnek 2015 óta van jogosítványa, ez idő alatt már több kisebb szabálysértés miatt is megbüntették.A bűnösségét bizonyítja több szemtanú, és kamera felvétele is.

A másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, vagyis 1 év 6 hónapra ítélte a férfi, amit három évre felfüggesztett, és 4 év 4 hónapra eltiltották a vezetéstől. A 370 ezer forintos bűnügyi költséget is ki kell fizetnie.

Ha a sofőr megállt volna a STOP táblánál, akkor elkerülte volna a balesetet.Az ítéletben enyhítő körülmény volt, hogy a meghalt férfi nem volt bekötve, pedig ha be lett volna csatolva a biztonsági öve, akkor túlélhette volna a karambolt az orvosszakértő szerint.

Forrás: http://www.origo.hu/itthon/20180704-h-m-csak-lassitott-egy-stop-tablanal-debrecenben-ezert-oldalrol-beleutkozott-egy-szabalyosan.html#utm_source=Fb&utm_medium=origo&utm_campaign=itthon

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren

    Részeg volt. A villamossíneken behajtott az alagútba a Fővám téren


  • Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett

    Vonalban lehetett a párjával, miközben halálos balesetet szenvedett


  • Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó

    Járókelőket ütött meg, egy kocsiba is belerúgott. Videón a részeg ámokfutó


  • Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr

    Ladával sétáltatta meg a kutyákat Nagykátán egy sofőr


  • 250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége

    250-nel száguldott egy magyar sofőr Ausztriában. Óriási baleset lett a vége


  • Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben

    Kemény csapást kapott a Renault egy Suzuki Ignistől a 15. kerületben


  • Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették

    Elképesztő jelenet zajlott le Kecskeméten. Telefonnal rögzítették


  • Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél

    Szinte semmi nem maradt a BMW-ből a frontális ütközés után Hosszúheténynél


  • Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban

    Tizenkilencen haltak meg. Helikopterrel ütközött egy repülőgép Washingtonban


  • Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit

    Janka néni beült a Suzukijába és megmondta a tutit


  • Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén

    Ezzel rukkolt elő a Kutyapárt: Becsületkasszás traffipaxot telepítettek Szentendrén


  • Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt

    Üldözni kellett a jogsi nélkül menekülő sofőrt


  • Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!

    Kihez és milyen arányban kerül az egekben lévő üzemanyag ára? Itt a válasz!


  • Öten megsérültek egy frontális balesetben

    Öten megsérültek egy frontális balesetben


  • Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál

    Kamera rögzítette: Intézkedés közben elgázolt egy rendőrt Dabasnál