Neki sem sikerült észrevenni és belerohant az energiaelnyelőbe! – Három hét alatt három baleset érte a közutas kollégákat

Három hét alatt három baleset is történt közutas munkaterületen, melyet figyelmetlen autósok okoztak. Két eset személyi sérüléssel is járt, egy fertőszentmiklósi és egy polgári kollégánkat is csigolyatöréssel szállítottak kórházba. – közölte a Magyar Közút Instagram posztjában.

Mindkét helyszínen útmenti növényzetgondozási munkát végeztek a szakembereink. Valamennyi esetnél a munkaterületeket megfelelő módon, fényjelzéssel és terelőkúpokkal is előre jeleztük a közlekedőknek, a baleseteket okozó vétkes autósok mégis belehajtottak a munkagépekbe és életveszélybe sodorták az úton dolgozókat, saját magukat és a többi közlekedőt is.

Hirdetés

Január végén az M0-s autóút déli szektorán, az 5-ös főút csomópontjánál egy személyautó az ütközési energiaelnyelőnknek hajtott, szerencsére nem történt személyi sérülés, de a baleset után is voltak még necces helyzetek a helyszínen.

Hidegség és Fertőboz község között végeztek múlt pénteken növényzetgondozási munkát kollégáink. A brigádszállító gépkocsijuk az út szélén állt, a dolgozók az árokban és az út melletti domboldalon dolgoztak.

A balesetet okozó személygépkocsi a brigádszállító gépkocsi hátuljának ütközött neki és azt a dolgozók közé lökte. Kettejüket a brigádszállító gépkocsi alól kellett kimenteni, míg egy harmadik kollégánk a gépkocsi elejének vágódott. Egyiküknek a bal lába sérült, egy másik munkatársunknak a bal válla kificamodott és eszméletét vesztette, a harmadikuknak pedig eltörött az egyik csigolyája. A balesetben a balesetet okozó személy nem sérült meg.

Hajdúdorog és Hajdúvid között szintén cserjézési munkákat végeztek a szakembereink, amikor a brigádszállító tehergépjárműbe belehajtott egy személyautó. Ezután a lepattanó autó a munkagép és a brigádszállító közé csapódott, ahol éppen dolgoztak a kollégáink. A balesetben az egyik munkatársunk csigolyája eltört, a vétkes jármű vezetője pedig könnyű sérüléseket szenvedett.

A jelenlegi kedvező időjárás miatt egyre több helyen számíthatnak az autósok kátyúzási és növényzetgondozási munkát végző közutas brigádokra az utakon, ezért fokozott óvatosságot kérünk az autósoktól. – írták meg.

Hirdetés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon

    Méghogy BMW… Óriás tahó suzukist rögzített a fedélzeti kamera Maglódon


  • Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton

    Villamossal ütközött egy személyautó a Könyves Kálmán körúton


  • Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása

    Jövő héten elkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása


  • Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem

    Telibe verték a terelést – Útüzemeltető lettem


  • Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban

    Közel 200-zal hajtott egy rekorder gyorshajtó Szabolcsban


  • Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út

    Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út


  • 300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt

    300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt


  • Elképesztő felvétel készült egy VW Touareg sofőrjének ámokfutásáról Budapesten

    Elképesztő felvétel készült egy VW Touareg sofőrjének ámokfutásáról Budapesten


  • Porsche zuhant a Feneketlen-tóba Gödön

    Porsche zuhant a Feneketlen-tóba Gödön


  • Kamera rögzítette: Elvesztette uralmát a pickup sofőrje az M5-ösön

    Kamera rögzítette: Elvesztette uralmát a pickup sofőrje az M5-ösön


  • Soroksári frontális ütközés: Egyéves gyermek is megsérült a balesetben

    Soroksári frontális ütközés: Egyéves gyermek is megsérült a balesetben


  • Halálra gázolt egy nőt. Azt hitte egy őz volt és továbbhajtott

    Halálra gázolt egy nőt. Azt hitte egy őz volt és továbbhajtott


  • Rombolt a BMW-vel, majd el akart tűnni, de felvette a kamera

    Rombolt a BMW-vel, majd el akart tűnni, de felvette a kamera


  • Ronggyá törtek egy Porschét Tarján térségében

    Ronggyá törtek egy Porschét Tarján térségében


  • Benéztek a kocsiba a rendőrök – Nem bírták ki röhögés nélkül

    Benéztek a kocsiba a rendőrök – Nem bírták ki röhögés nélkül