Négymilliárd forintos kárt okozott az útdíjakkal csaló banda

A bűnszervezet tagjai az útdíjak, a bírságok, valamint adók és járulékok meg nem fizetésével a vád szerint több mint 4 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.

A vádirat szerint egy 48 éves férfi 2016. évet megelőzően határozta el, hogy létrehoz egy olyan bűnszervezetet, amely árufuvarozási tevékenység keretében, elsősorban az útdíjfizetés kijátszására épül. A bűnszervezetet ezután két másik társával együtt működtette.

Céljuk az volt, hogy az árufuvarozás során, a díjköteles útszakaszokon elkerüljék az útdíj fizetést, és a díj nem fizetése miatt kiszabott bírságot se kelljen megtéríteniük, továbbá a munkavállalóik után se kelljen adókat és járulékokat fizetniük.

Ennek érdekében a gépjárművek üzembentartóiként közbeiktattak ténylegesen nem működő, vagyontalan cégeket, élükre pedig strómanokat ültettek. A bűnszervezet ezáltal a stróman cégek nevében végezte az árufuvarozást, és a munkavállalókat is hozzájuk jelentették be a foglalkoztatást terhelő adók és járulékok elkerülése érdekében. A stróman cégek nyújtották be a bevallást is az adóhivatalhoz. Az adót, az útdíjat és a bírságokat végül senki nem fizette meg, a behajtás pedig rendre eredménytelen volt a vagyontalan cégek közbeiktatása miatt.

A bűnszervezetet irányító férfi a későbbiekben, annak érdekében, hogy a gépjárműveiket ne vonják végrehajtás alá, 2017. október és 2018. január között mintegy 100 gépjárművet színleg értékesített.

A bűnszervezet tagjai 2016. január és 2018. október között, az útdíjak, bírságok, valamint adók és járulékok meg nem fizetésével a vád szerint több mint 4 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek. Ebből 3,5 milliárd forint volt az útdíjak meg nem fizetése miatt kiszabott bírság összege.

Hirdetés

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatósága által teljesített nyomozás befejezését követően, a Fővárosi Főügyészség az ügyben bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, közokirat-hamisítás és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

Az ügyben 11 vádlott van: a bűnszervezet irányítója és 2 tagja, egy a költségvetési csalásban közreműködő vádlott, valamint 7 stróman. A főügyészség fegyház-, illetve börtönbüntetés kiszabására, valamint pénzbüntetésre és vagyonelkobzásra tett indítványt a vádiratban.

Forrás: ugyeszseg.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást

    Mentőautó hozta a frászt olvasónkra, Újpesten pedig a gyalogos sem érdekelte a gátlástalan toyotást


  • Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”

    Taxis tüntetést terveznek Budapesten: „Demonstráció az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek”


  • Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten

    Nekirohant a trolinak a címet kereső autós futár Budapesten


  • Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok

    Megálltak fotózgatni az M85-ös sztrádaalagútban a fiatalok


  • Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől

    Videón az üldözés: 15 éves fiú menekült a rendőrök elől


  • Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW

    Frontálisan ütközött a 168E-vel egy BMW


  • Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben

    Elindult a BMW-s a kútról, tíz másodperc múlva rommá tört egy Fordot a VIII. kerületben


  • A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég

    A Tesla még az Audit is elverte 2024-ben. Először fordult elő, hogy több autót adott el a kizárólag villanyautókat gyártó cég


  • Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát

    Többé nem kell kinyomtatni, PDF-ként is bemutathatod a hatóságoknak a zöldkártyát


  • A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt

    A navit követte a magyar kamionos. Egy osztrák gáton rekedt


  • Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek

    Óvodába siettek, halálra gázolta őket egy autó Bagon – Újabb részletek


  • Kb. 5,5 millió forintos bírságot fizethet, mert gumit füstölt és porfelhőt vert fel autójával

    Kb. 5,5 millió forintos bírságot fizethet, mert gumit füstölt és porfelhőt vert fel autójával


  • Súlyos baleset történt az M1-esen. Kamionba hajtott egy kisbusz

    Súlyos baleset történt az M1-esen. Kamionba hajtott egy kisbusz


  • „A tapolcai driftelő ártatlanokat tarolt le” címmel kaptuk a felvételt

    „A tapolcai driftelő ártatlanokat tarolt le” címmel kaptuk a felvételt


  • Börtönbe megy a buszt is megállító, közlekedési táblával hadonászó férfi

    Börtönbe megy a buszt is megállító, közlekedési táblával hadonászó férfi