Négyéves kisgyermek és nagymamája sérült meg a balesetben

Súlyos baleset történt: két embert kórházba szállítottak

„Hatalmas csattanást hallottam, és az autó azonnal irányíthatatlanná vált. Próbáltam korrigálni, de nem sikerült, végül az árokba csapódtunk és az autónk az oldalára borult”

– mesélte a helyszínen az a férfi, aki édesanyjával és négyéves unokaöccsével utazott Kiskunfélegyháza felől Jászszentlászló irányába, amikor bekövetkezett a baleset.

A Baon.hu információi szerint egy szemből érkező, Jászszentlászló felől tartó piros Fiat eddig tisztázatlan körülmények között ütközött neki a család szürke Toyotájának. Az ütközés hatására a Toyota az út és a vasúti töltés közötti árokba sodródott, ahol oldalára borult, míg a Fiat megpördült az úttesten, majd félig az árokba csúszott a túloldalon.

Fotók: Pozsgai Ákos – Baon.hu

Elnézést, ha zavaró! Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet; kizárólag a reklámok segítik működésünket. Ha segítenél, mert fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!


A Toyotát vezető férfit a biztonsági öv tartotta vissza az autóban. Még a járműben ülve hívta a segélyhívót, majd nagy nehezen kiszabadult, és segített kiszállni édesanyjának és unokaöccsének is.

A mentők két embert szállítottak kórházba a helyszínről.

A portál úgy tudja, hogy az érintettek – néhány horzsolást és az ijedtséget leszámítva – nem szenvedtek súlyos sérülést. A négyéves kisfiúnak a biztonsági öv okozott enyhébb mellkasi sérülést, őt és nagymamáját a kecskeméti vármegyei kórházba vitték. Információink szerint a Fiat sofőrje sértetlenül megúszta az ütközést.

A helyszínelés és a műszaki mentés miatt a rendőrség teljes szélességében lezárta a Jászszentlászlóról Kiskunfélegyházára vezető utat, a forgalmat a környező mellékutakra terelték. A baleset pontos körülményeit a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Öt autó ütközött össze az M5-ösön

    Öt autó ütközött össze az M5-ösön


  • A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen

    A tahó BMW-s képes volt ezt megtenni az M7-esen


  • Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született

    Mentő ütközött száguldó motorossal. Jogerős ítélet született


  • Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre

    Traffipax rekorder: Ennyi pénzből első osztályú repülőjegyet vehetett volna egy traffipaxmentes helyre


  • Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján

    Pörögve érkezett meg a lámpához, egy gyalogost gázolt el kis híján


  • Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”

    Rendőrt és polgárőrt sodort el a benzinkúton Újpesten. Ez lett az „eredménye”


  • Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt

    Hatalmas razzia: 5917 sofőrt szondáztatott meg a BRFK három nap alatt


  • Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr

    Kivégezte 22 település internetét, és lekapcsolt 75 térfigyelő kamerát egy fiatal sofőr


  • Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon

    Cikázott az autók között, majd megtörtént a baleset Vácon


  • Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány

    Két szabálytalanul közlekedő nőt gázolt el az V. kerületi rendőrkapitány


  • Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet

    Rendőröket akart gázolni. 12 évre is börtönbe mehet


  • Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte

    Visszavették az ámokfutótól a bérelt kocsit. Olyan szinten fenyegetőzött, hogy a TEK vonult ki érte


  • Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit

    Elfogták a rendőrök a 4-6-os villamosnak nekifeszülő őrjöngő férfit


  • Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában

    Fedélzeti kamera rögzítette, ahogy összeomlik egy híd Dél-Koreában


  • Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást

    Az M1-esen rohant bele a mögötte érkező. Későn észlelhette a sebességkorlátozást