Négyen meghaltak, mikor vonattal ütközött az autójuk

Fiatalok haltak meg, feltehetően szilveszteri buliból tartottak hazafele, egy fiatal lány életéért még küzdenek. – írja a vaol.hu

Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint

a balesetben három fiatal férfi és egy fiatal nő a helyszínen életét vesztette, egy 17 éves lányt pedig életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopterrel vittek kórházba.

Dobó Zoltán, Tapolca polgármestere a város hivatalos közösségi oldalán azt írta:

az áldozatok sümegi és csabrendeki fiatalok voltak. Családjaiknak felajánlotta a tapolcai önkormányzat segítségét, amelyről a két település polgármesterét is tájékoztatta.

Közölte: a tragédia miatt január 2-át gyásznappá nyilvánítja és kezdeményezi a MÁV-nál, hogy a vasúti átjáróba sorompót helyezzenek ki, mert több baleset is történt már ott.

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Hétfőtől bekeményít az utakon a rendőrség

    Hétfőtől bekeményít az utakon a rendőrség


  • Döbbenetes videón, ahogy kiszakad egy terepjáró hátsó kereke az M4-esen

    Döbbenetes videón, ahogy kiszakad egy terepjáró hátsó kereke az M4-esen


  • Új videó került elő a zuglói villamos-busz ütközésről

    Új videó került elő a zuglói villamos-busz ütközésről


  • Delhusa Gjon esete miatt közokirat-hamisítás gyanújával indított eljárást a rendőrség

    Delhusa Gjon esete miatt közokirat-hamisítás gyanújával indított eljárást a rendőrség


  • Vészfékezett a piros lámpánál, majd tolatott, de mögötte voltak a gyalogosok

    Vészfékezett a piros lámpánál, majd tolatott, de mögötte voltak a gyalogosok


  • Egy körforgalom fogott ki a robotaxin. Hányás lett volna a vége, ha benne ülsz

    Egy körforgalom fogott ki a robotaxin. Hányás lett volna a vége, ha benne ülsz


  • Kigyulladt egy HÉV szerelvény Budapesten

    Kigyulladt egy HÉV szerelvény Budapesten


  • Alaposan móresre tanította a buszsofőr a kamerás autó sofőrjét, aki későn észlelte, hogy ki akar hajtani a buszmegállóból

    Alaposan móresre tanította a buszsofőr a kamerás autó sofőrjét, aki későn észlelte, hogy ki akar hajtani a buszmegállóból


  • Biztatóak a hírek Sallai Nóráról, de a karácsonyt még kórházban tölti

    Biztatóak a hírek Sallai Nóráról, de a karácsonyt még kórházban tölti


  • Csúnya baleset történt Budaörsön. Nem kapott elsőbbséget az Audi sofőrje

    Csúnya baleset történt Budaörsön. Nem kapott elsőbbséget az Audi sofőrje


  • Frontálisan ütközött teherautóval a 22. kerületben. Azonnal meghalt

    Frontálisan ütközött teherautóval a 22. kerületben. Azonnal meghalt


  • Ladával driftelve díszítette fel a fenyőfát Jászapátin

    Ladával driftelve díszítette fel a fenyőfát Jászapátin


  • A trükkös fiúk megpróbáltak túljárni a rendőrök eszén, de nem sikerült

    A trükkös fiúk megpróbáltak túljárni a rendőrök eszén, de nem sikerült


  • Kis híján a tömegbe gázolt az ámokfutó, kerékpársávon hajtó smartos

    Kis híján a tömegbe gázolt az ámokfutó, kerékpársávon hajtó smartos


  • Kisiklott egy villamos Zuglóban. Busszal ütközött a Nagy Lajos király útján

    Kisiklott egy villamos Zuglóban. Busszal ütközött a Nagy Lajos király útján