Ne feledd! Hétfőn éjfélkor lejárnak a 2021-es évre megváltott éves országos és megyei autópálya-matricák

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) adatai szerint január 31-én éjfélkor nagyjából 2,8 millió, a 2021-es évre megváltott éves országos és megyei autópálya-matrica érvényessége jár le, és ez a nap a mentességek és kedvezmények igénybevételéhez kapcsolódó bejelentési határidő is.

A NÚSZ szerdai MTI-nek küldött közleménye arra figyelmeztet, hogy sokan hagyják az utolsó pillanatra az új éves úthasználati jogosultságuk megvásárlását, január utolsó két napján rendre 200 ezer körül van az éves országos és megyei matricavásárlások száma.

Megközelíti már az egymilliót az idei évre érvényes éves országos és megyei autópályamatrica-vásárlások száma, eddig nagyjából 300 ezer éves országos és több mint 700 ezer megyei vignettát vettek

– közölte Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója a közleményben.

Ez azt is jelenti, hogy a tavalyi évre értékesített éves vignettamennyiség 65 százalékát még nem vették meg a közlekedők – tette hozzá.

Hirdetés

Január 31-e fontos határidő az úthasználati díjfizetéshez kapcsolódó mentességek és kedvezmények megújítása szempontjából is: eddig kell benyújtani az ezek igénybe vételéhez szükséges kérelmet a közlekedési igazgatási hatósághoz (járási hivatal, kormányablak), vagy a Belügyminisztérium Nyilvántartások Vezetéséért Felelős Helyettes Államtitkárságához.

A mentesség például olyan járművekre vonatkozik, mint a hazai rendvédelmi szervek által üzemben tartott, vagy megkülönböztető jelzés használatára jogosult gépjárművek.

A kedvezmény pedig a nagycsaládosokat és a mozgáskorlátozottakat érinti, ők a D2 díjkategóriába tartozó személygépkocsijukkal D1 díjkategóriájú e-matrica megváltásával használhatják a díjköteles úthálózatot. A részleges díjmentességhez kapcsolódóan a január 31-i határidő a nagycsaládosokat érinti, míg a mozgáskorlátozottak esetében nem szükséges a bejelentést évente megújítani, mert az ő jogosultságuk a mozgáskorlátozott parkolási igazolvány visszavonásával, illetve a nyilvántartásból történő törléssel szűnik meg.

Autópálya-matrica vásárlásához a szolgáltató a saját, mobiltelefonra is optimalizált ematrica.nemzetiutdij.hu oldalát ajánlja. Itt a vignettát kényelmi díj nélkül lehet beszerezni, és a vásárlást igazoló bizonylatot sem kell megőrizni a matrica érvényességének lejárta után két évig.

Forrás: MTI
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Oldalára burult egy kisbusz az M3-ason. Fedélzeti kamera rögzítette

    Oldalára burult egy kisbusz az M3-ason. Fedélzeti kamera rögzítette


  • G Mercivel még a kamiont is letúrta volna az ámokfutó sofőr

    G Mercivel még a kamiont is letúrta volna az ámokfutó sofőr


  • Komoly menetidő növekedésre számíthattok az M7-es budaörsi csomópontjánál

    Komoly menetidő növekedésre számíthattok az M7-es budaörsi csomópontjánál


  • Újabb részletek Sallai Nóra balesetéről

    Újabb részletek Sallai Nóra balesetéről


  • Élet-halál között van a 16 éves fiú, akit egy cserbenhagyó autós gázolt el Székesfehérváron

    Élet-halál között van a 16 éves fiú, akit egy cserbenhagyó autós gázolt el Székesfehérváron


  • Dr. Herpy: Reakció az Alsónémedi tragikus balesetre – Sallai Nóra színésznő hibás?

    Dr. Herpy: Reakció az Alsónémedi tragikus balesetre – Sallai Nóra színésznő hibás?


  • Egy elsőbbséget megkapó kutya jó okkal tartotta fel a forgalmat Marosvásárhelyen

    Egy elsőbbséget megkapó kutya jó okkal tartotta fel a forgalmat Marosvásárhelyen


  • Elvitte a kamerás autót, balesetet okozott vele, majd elsétált a helyszínről

    Elvitte a kamerás autót, balesetet okozott vele, majd elsétált a helyszínről


  • Évekre börtönbe kerülhet a sofőr, aki miatt Sallai Nóra színésznő és kisfia súlyos balesetet szenvedett

    Évekre börtönbe kerülhet a sofőr, aki miatt Sallai Nóra színésznő és kisfia súlyos balesetet szenvedett


  • Döbbenet, ahogy semmibe veszik az emberek a vasúti átjáró tilos jelzését

    Döbbenet, ahogy semmibe veszik az emberek a vasúti átjáró tilos jelzését


  • Lebüntetőfékezte a Daciat, a Golf sofőrje majdnem beleszállt, de hatalmasat mentett

    Lebüntetőfékezte a Daciat, a Golf sofőrje majdnem beleszállt, de hatalmasat mentett


  • Az első fékezés nélkül rohant neki az ütközéselnyelőnek, a második azt hitte, még befér

    Az első fékezés nélkül rohant neki az ütközéselnyelőnek, a második azt hitte, még befér


  • Meghalt Sallai Nóra balesetben megsérült kisfia

    Meghalt Sallai Nóra balesetben megsérült kisfia


  • Nagy sebességgel belerohant a BMW-s egy lassan haladó, araszoló autóba az M0-son

    Nagy sebességgel belerohant a BMW-s egy lassan haladó, araszoló autóba az M0-son


  • Szirénázó mentővel ütközött egy autó a XV. kerületben

    Szirénázó mentővel ütközött egy autó a XV. kerületben