Nagyszabású közlekedési ellenőrzés volt a 18. kerületben, íme az eredmény

Az akció célja a másokra veszélyt jelentő közlekedők kiszűrése volt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. Kerületi Rendőrkapitánysága 2021. november 3-án 8 órától 20 óráig közlekedési ellenőrzést szervezett Pestszentlőrinc és Pestszentimre területén. Az akció fő célja a másokra veszélyt jelentő közlekedők kiszűrése volt. A rendőrök két járművezetőt elfogtak, mert a bíróság elzárásukat rendelte el szabálysértési bírság be nem fizetése miatt.

Két ember bevont jogosítványuk ellenére ült volán mögé, őket előállították, egyiküket őrizetbe is vették.

Az egyenruhások három esetben szabálysértési feljelentést tettek engedély nélküli járművezetés és gépjármű lejárt műszaki érvényessége miatt, hat esetben pedig helyszíni bírságot szabtak ki forgalomból kivont jármű használata, kötelező gépjármű-biztosítás hiánya miatt, illetve mert a járművezető nem tartotta magánál jogosítványát.

Hirdetés

Kilenc sofőr nem használt biztonsági övet, ők közigazgatási bírságot kaptak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kiemelten kezeli a közlekedésre veszélyes jogsértéseket, ezért a továbbiakban is várhatók hasonló ellenőrzések. ​

Forrás: police.hu
MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út

    Menteni indult, de a tűzoltó is beborult az árokba, annyira csúszott az út


  • 300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt

    300 millió forintos bírságot halmozott fel jogosulatlan autópálya használat miatt


  • Elképesztő felvétel készült egy VW Touareg sofőrjének ámokfutásáról Budapesten

    Elképesztő felvétel készült egy VW Touareg sofőrjének ámokfutásáról Budapesten


  • Porsche zuhant a Feneketlen-tóba Gödön

    Porsche zuhant a Feneketlen-tóba Gödön


  • Kamera rögzítette: Elvesztette uralmát a pickup sofőrje az M5-ösön

    Kamera rögzítette: Elvesztette uralmát a pickup sofőrje az M5-ösön


  • Soroksári frontális ütközés: Egyéves gyermek is megsérült a balesetben

    Soroksári frontális ütközés: Egyéves gyermek is megsérült a balesetben


  • Halálra gázolt egy nőt. Azt hitte egy őz volt és továbbhajtott

    Halálra gázolt egy nőt. Azt hitte egy őz volt és továbbhajtott


  • Rombolt a BMW-vel, majd el akart tűnni, de felvette a kamera

    Rombolt a BMW-vel, majd el akart tűnni, de felvette a kamera


  • Ronggyá törtek egy Porschét Tarján térségében

    Ronggyá törtek egy Porschét Tarján térségében


  • Benéztek a kocsiba a rendőrök – Nem bírták ki röhögés nélkül

    Benéztek a kocsiba a rendőrök – Nem bírták ki röhögés nélkül


  • Lézerrel „támadt” a Peugeot sofőrje az M2-esen

    Lézerrel „támadt” a Peugeot sofőrje az M2-esen


  • Várj! Emiatt pillanatnyilag még nem lehet LED-et építeni a halogénfényszórós autókba Magyarországon

    Várj! Emiatt pillanatnyilag még nem lehet LED-et építeni a halogénfényszórós autókba Magyarországon


  • Bent maradt a sérült járműben. Hatalmas sebességgel belerohantak az M3-ason

    Bent maradt a sérült járműben. Hatalmas sebességgel belerohantak az M3-ason


  • Friss hírek Sallai Nóra állapotáról. A történtek ellenére pozitív és elszánt

    Friss hírek Sallai Nóra állapotáról. A történtek ellenére pozitív és elszánt


  • Hat gépjármű ütközött össze az M3-ason. Teljes útzár!

    Hat gépjármű ütközött össze az M3-ason. Teljes útzár!