Nagyot bukott a biztosító – minden autóst érinthet

Akár a magyarországi biztosítási gyakorlat módosulását hozhatja a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése, amelyben tisztességtelen szerződési feltételnek nyilvánította és megsemmisítette az Allianz Hungária Zrt. casco-feltételeinek egy részét.

Tisztességtelen szerződési kikötés miatt érvénytelen az Allianz szerződési feltételeiben szereplő rész, amely úgy szól, hogy a gépjármű valamely indítókártyájának vagy kulcsának hiánya esetén a biztosító a lopáskárt (minden további körülmény vizsgálata nélkül) nem köteles megtéríteni – olvasható a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntésében.

A döntés fontos állomása annak az örökös vitának – biztosítók és biztosítottak között -, hogy hol húzódik a kötelező gondosság határa.

A gépkocsi távirányítója, kulcsa, indítókártyája olyan bizalmi tartozék, amelyekre a biztosítottaknak különösen oda kell figyelniük. Aki gondatlanul nem zárja le az autóját, lakását, azok érvényes biztosításuk ellenére sem kaptak kártérítést és ez a jövőben sem változik majd.

Céges autót loptak el

Kevesen tudják, hogy az új Polgári törvénykönyv széleskörű lehetőséget nyújt a biztosítóknak a korábbiakhoz képest jelentős szigorításra – legalábbis azon ügyfeleknél, akik nem minősülnek fogyasztónak, vagyis akár a családi vállalkozások esetében.

A most született jogerős ítélet azonban egyértelművé tette, hogy a biztosítók még a gazdálkodó szervezetek biztosítási feltételeibe sem csempészhetnek be akármit, tehát nem alkalmazhatnak tisztességtelen kikötéseket. Valójában erről szól ez a most született bírósági határozat- írja a napi.hu

Az Allianz – a mostani slusszkulcsos ügyben – gyakorlatilag kizárta ügyfelei számára az egyedi körülményekre hivatkozás, így gyakorlatilag az érdemi védekezés lehetőségét. A biztosítás viszont éppen az előre nem látható, fel nem ismerhető kockázatokra szól.

Előfordulhatnak ugyanis olyan esetek, amikor a biztosított gondos eljárása esetén sem tudja leadni a pótkulcsot. Amikor például magával a kulccsal lopják el az autót egy olyan időpontban, amikor az autósnak a kulcs hiányáról még nem is kellett, hogy tudomása legyen.

Megfigyelők szerint az Allianz Hungáriával szembeni mostani döntés nyomán azt is elképzelhető, hogy más biztosítók nem várják meg a perek tömegét, hanem automatikusan törlik a problémás részeket a szerződésekből.

Forrás: https://www.napi.hu/magyar_vallalatok/nagyot_bukott_a_biztosito_minden_autost_erint.659576.html

MEGOSZTOM:

MEGOSZTÁS:

hirdetés

Mögöttünk nem áll semmilyen szervezet! Támogatásod óriási segítség!

Ha fontosnak tartod céljainkat, itt támogathatsz minket. Hálásan köszönjük!

TOVÁBBI HÍREK

  • Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők

    Súlyos balesettel indult a nap. Négy embert vittek el a mentők


  • Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön

    Az útellenőr szeme láttára fordult meg és indult el a forgalommal szemben egy autós az M85-ösön


  • Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel

    Pukkant egyet, majd porig égett az M7-esen a luxus Mercedes. A tulajdonos harcban áll a kereskedéssel


  • Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel

    Úgy rángatta a kormányt a BMW-s, mintha GTA-ban menekülne öt csillagos körözéssel


  • Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben

    Felrobbant és lerepült a szerb elnök Audijának gumiabroncsa menet közben


  • Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában

    Lánctalpas rakodóval szívatta egy őrült férfi a rendőröket az autópályán Amerikában


  • Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé

    Újságíró törhetett rommá egy 65 milliós BMW-t Hollandiában. Egy vízelvezető árokban állt meg fejjel lefelé


  • Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült

    Rolleressel keveredett vitába, életveszélyesen megsérült


  • Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán

    Hatvan ember volt a buszon, ami előtt büntetőfékezett egy Mini sofőrje Rákospalotán


  • Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán

    Kipufogót kapott ajándékba egy autó bal eleje Kőbányán


  • Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése

    Megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése


  • Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten

    Lezárások lesznek filmforgatás miatt Budapesten


  • Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban

    Kigyulladt egy Toyota Prius egy belvárosi mélygarázsban


  • Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok

    Bosszú: dudálással verik fel hajnalban a lakókat a kamionosok


  • Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje

    Rossz pedálra lépett, betonfalnak csapódott a Nissan sofőrje